Keresés
Close this search box.
Március 21-22-én a Desert Express 300-zal elrajtol a 2025-ös M1Flotta Magyar Terep-rallye Országos Bajnokság, Bugacon.

Új formátummal indul az első tereprallye verseny

Március 21-22-én a Desert Express 300-zal elrajtol a 2025-ös M1Flotta Magyar Terep-rallye Országos Bajnokság, Bugacon.

A versenyhétvége egy új, amerikai mintát követő menetrend szerint zajlik majd, melynek fő különlegessége, hogy a szelektív szakaszok egy napon, szombaton kerülnek megfutásra. A versenyzők a tavalyihoz hasonló pályán autóznak, azonban a több rövid szakasz helyett, az SS1 (14 km) után egy átcsoportosítást követően további két hosszabb, összesen 311 km szelektív szakasz vár rájuk.

A korábbi futamokon megszokottnál kisebb területek lesznek használatban, hiszen az idei év központjában a magyar bajnokság megmentése és jövőjének megteremtése áll, amihez a költségek minimalizálása elengedhetetlen. Erre különösen nagy figyelem hárul ebben az évben és így a teljes menetrend-koncepció megváltoztatásra került. Ez azonban nem befolyásolja azt, hogy ne egy grandiózus esemény kerüljön megrendezésre, hiszen 1 nap alatt több mint 300 kilométert fut majd meg a mezőny. Így rövidebb időintervallum alatt, kevesebb lefedettséggel, a biztonságot továbbra is maximálisan megkövetelve és komoly összkilométerrel kerül megrendezésre a szezonnyitó. Pénteken mindössze az adminisztratív és technikai átvételekre kerül sor, míg szombaton a száguldásé lesz a főszerep, így a nézők első nap a szervizparkot, második nap pedig már a száguldó járműcsodákat is szemrevételezhetik.

„Sokat jártam Amerikában, ahol többször ellátogattam az ottani klasszikus Baja versenyekre és régóta tervezem, hogy a magyar futamokat megreformáljam annak mintájára. Idén ezt az újítást valósítjuk meg, így egy 73 kilométeres kör jellegű pályán fog zajlani a verseny, ami a cél és a rajt között könnyedén tudja érinteni a szervizparkot, ahova 30 km/h-ás sebesség kontrollal begurulnak a versenyző. Itt lehetőség van tankolásra és az autók gyors szerelésére, azonban 20 perc múlva ismét rajtolni kell a következő körre. Az amerikai mintán túl, nálunk még az útvonal megfordítására is sor kerül. Izgatottan várom, mit fog hozni ez az új koncepció, hiszen a korábbi években nem ez volt a megszokott és nem az ezt igénylő tempóhoz vannak szokva a versenyzők sem. Örülök, hogy nyitott fülekre talált ez az ötlet és remélhetőleg a bajnokság többi futamát is ehhez hasonló menetrend szerint tudjuk lebonyolítani és lehet, hogy egy új fejezetet nyitunk a tereprallye-ban.” – nyilatkozta Garamvölgyi Zoltán, a verseny rendezője.

Izgalomban garantáltan nem lesz hiány, ahogy a 2024-es kiadásban sem volt. Már rögtön a prológon másodperces különbségek döntöttek a pozíciókról, valamint a T1-es és T4Natos vezetésről. A szezon első fordulóján még a versenyzőknek is nehezebb volt felvenni a ritmust és a beállításokon is tökéletesíteniük kellett, így előfordult, hogy nem mindenki tudta fejreállás nélkül megfutni a szakaszt. A kilométerek is megtréfáltak néhány indulót, hiszen a kisebb üzemanyagtank nem mindenkinél tartott ki a célig. A tavalyi futamot Miroslav Zapletal nyerte meg a T1+-os Forddal, idén pedig elválik, hogy a kisebb, ámde fürge Challenger vagy SSV mezőnyből valaki meg tudja-e kaparintani a győzelmet. Esetleg a nemzeti szabályok szerint épített T4Nat-os buggyk egyike lesz a leggyorsabb?

Egy biztos az autókba beáramló homok és a puha talajú pálya komoly próbatételt állít a versenyzők elé, egy kis Dakar élményt is nyújtva a bugaci sivatagban.

2025-ben a versenyközpont is új helyet kap, a régóta használt és szeretett Táltos Panzióból az újonnan megépült Aranymonostor Látogatóközpontba költözik a versenyirányítás, mely körül a szervizpark is felépül.

„Annak ellenére, hogy mindenki imádta a Táltos Panzió körül kialakított versenyközpontot, nagyon eldugott helyen volt, így az új helyszínre költözés mindenképpen a rendezvény előnyére válik majd. Ezzel együtt népszerűsíteni tudjuk a rendkívül egyedi és különleges történelmi eseményeket bemutató Aranymonostort, ami hihetetlenül modern és innovatív technikát alkalmaz. Mindenki nagyon nagy szeretettel várja a Desert Express 300 tereprallye mezőnyét Bugacon, ami rendkívül jól esik.” – mondta a verseny szervezője.

Az utánpótlás nevelés kiemelt szerepet tölt be a magyar tereprallye-ban és ennek apropóján egy új projekt veszi kezdetét Bugacon. A szervizpark mellett egy „játszósarok”, egy épített és felügyelt pálya kerül kialakításra, ahol Polarisos kisgyerekek fognak autózni két járművel.

„A szervizparknak van egy szervizelésre alkalmatlan része, ahol egy kiváló pályát fogunk kijelölni a kicsi tereprallye-soknak, akik néhány Polarissal érkeznek majd a versenyre. Nagyon izgatott vagyok, hogy őket is be tudjuk vonni a tereprallye-zás szépségeibe, miközben játszhatnak a külön kialakított, zárt pályán, melynek megtekintése a kilátogatóknak is egy nagyszerű program lehet. Felügyelet mellett, biztonságos környezetben tudnak autózni és reméljük, hogy ez egy úttörő utánpótlást nevelő programnak az első lépcsőfoka és hogy versenyről-versenyre egyre többen csatlakoznak majd a projekthez.” – nyilatkozta Garamvölgyi Zoltán.

(Szerző: Erős Réka, Nyitókép: Pataky Péter)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top