Keresés
Close this search box.

Megtarthatom az első helyet!

Megkezdődött a szombat délutáni felszáradó pályán a haza WTCC futam „éles része”. Alábbiakban Norbi beszámolója.

 

Az időmérő 10. helyét nem tesszük ki a vitrinbe, de a vele járó első rajthely azért bearanyozhatja a vasárnapot.

Száraz volt a pálya képe mire indult az időmérő, de nyirkos, hideg is egyben, ezért döntöttünk egy biztonságosabb setup mellett. Elsőre minket igazolt az élet, Tarquini rögtön az első körben odaverte az autóját, jó tíz percre leállt az időmérő. Norbi stabilan tartotta magát az ötödik helyhez, ám a pozíció védelmében a végén még ki kellett, menni. Tényleg szükség volt rá, az ötödik idő végül a tízből is kicsúszott, sőt, az új idő is csak a kilencedikre volt elég.

Itt már láttuk, hogy valami nem ok, ennél sokkal jobbak vagyunk. Az időmérő második fázisa olyan rövid, hogy nem engedi meg a nagyobb állításokat, kb. egy perced van mindenre, ha nem tudod megcsinálni, nem érsz fel, és az előtt leintenek, hogy az utolsó gyors kört teljesítenéd. Nos, aki látta tudja, egyetlen másodperccel a leintés előtt szakított Norbi és kezdte meg az utolsó gyors körét. A mögötte érkező sporttársat már leintették.

Norbi ekkor tizedik volt, neki is kezdett a körnek, várható volt, hogy javít valaki, és nem akart kiesni. A középső szektorban már láttuk, hogy mindenki beért, aki számított, így bármit csinálhatott volna Norbi kiesni nem tudott volna. Viszont ha javít, oda a pole. Mire ezt közöltük volna vele, megelőzött minket és beleszólt a rádióba: – Nem tudok javítani forgalomba kerültem.

Így utólag annyira nem baj.:) Norbi pozitív volt a rögtönzött, mondhatni baráti sajtótájékoztatón, logikusan az első versenyen vigyázni kell az autóra, a másodikon meg ésszel megtartható az első hely.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top