A 17. helyen végzett Kiss Szofi, ez az eredmény pedig nem volt elég a továbbjutásra a szinkronúszók egyéni szabad gyakorlatában a vizes világbajnokság hétfői napján a Városligetben – azonban a magyar sportoló nincs e miatt elkeseredve, sőt!
A 32 fős mezőnyben Kiss Szofi – aki a nyitónapon hatalmas sikert ért el azzal, hogy egyéni technikaiban a 13. helyen végzett, ezzel épphogy lemaradt a döntőről – tizenhetedikként mutathatta be kűrjét. Éppen a mezőny második fele kezdődött vele, a közönség kissé csalódott is volt, hogy „extra” negyedórát kell még várnia a hazai kedvencre.
A 22 éves magyar versenyző a Quimby Most múlik pontosan című számának a Csík zenekar által feldolgozott változatára mutatta be kűrjét. Ez tökéletes választásnak bizonyult, hiszen a publikum másfél perc után a dal ütemére folyamatos tapsba kezdett, s az utolsó pillanatokig így bíztatta Kiss Szofit. A magyar versenyző 79,400 pontot kapott gyakorlatára, amivel végül a 17. helyen zárt.
„Azt gondolom, ez volt életem kűrje. Nagyon szeretem ezt a számot, ráadásul mindenképpen valami olyat akartunk választani, amit minden magyar szeret. Bevallom őszintén, a tapsot nem annyira hallottam, de azt még igen, hogy amikor elindult a zene, az mennyire tetszett az embereknek. Reménykedem benne, hogy minden nap még egy picit jobban tudunk teljesíteni” – nyilatkozta.
Az egyéni szabadprogramban a versenyzőknek két és fél perc (plusz-mínusz 15 másodperc a zene függvényében) van arra, hogy minél kreatívabb gyakorlatot mutassanak be, a lehető legtöbb elemmel. A bírák ezt követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség alapján pontozzák a kűrt. Más „rokonsportágakkal” ellentétben itt nem egy előre meghatározott nehézségi szintű gyakorlatot mutatnak be a versenyzők, hanem a „menet közben” bemutatott elemek, illetve azok kivitelezése határozzák azt meg. Az egyéni szabadprogramban rendkívül sűrű a mezőny, ráadásul itt mindenki azt mutathatja be, amiben kiemelkedik.
Szólj hozzá