VIDEO. Michelisz Norbert hihetetlen Rajt-cél győzelmet aratott a Honda hazájában a suzukai pályán. Gratulálunk a csapatnak és Norbinak.
Félelmetesen magabiztos Michelisz győzelem Szuzukában! Mind a két gyári autó kiesett, mámorító siker a Zengő csapatnál. Norbi átveheti a tökéletes versenyző képző diplomáját, végérvényesen felnőtt, hogy a vébé címre törhessen. Summa cum laude!
Muller egyben meg is nyerte a sorozat idei trófeáját, akkora volt már az előnye év közben, hogy szinte megváltás volt, hogy üldözője Tarquni most kiesett, így már behozhatatlan az előnye.
A rajt nem sikerült rosszul az élről, bár az elején szívóskodó Macdowell olyan hatást keltett az első kanyarban, mintha kívülről akarná Norbit az élen körbeautózni. Gyorsan rendeződött az ő arculata is, amikor rájött, hogy bizony a címre törő Yvan Muller pörög a popijában, az előtte autózó bizonyos Norbert, viszont annyival gyorsabb, hogy jobb nem emlegetni, pedig, sárkány erős a Chevy, de ma nem, itt nem nyerhetett.
Monteiro látványos hibájával folytatódott a buli, aki szegény lesodródott és helyeket bukott. Aztán jött szintén az ő előadásában az ‘Oriola megerőszakolása’ című nyesztetős, lökösgötős, tomoszkolós eposz, amiből megint rosszul jött ki szegény. Oriola nem hagyott elég helyet egy jobbosban, elfogyott az út, jött a bála és vége. Tarquni autója pedig megállt, ő is leparkolt idő előtt. Méltatlan szitu a gyári oldalon.
Norbi ezalatt gyönyörű munkát végzett. „Csak” autózott az élen nyugodtan, „lassan” kiépítve egy három és fél másodperces előnyt. Mint régen, a Suzuki Kupában. Egy picit sem izgultam, hogy elrontja-e. Dehogy rontja! Mindent tud, és ami a legszebb, meg is tudja csinálni.
Na, akkor összesítsünk! Norbi megnyerte az időmérőt és a warm upot erőből. Megnyerte az első futamot rajt-cél győzelemmel erőből, úgy, hogy a két gyári autó nem fejezte be a versenyt. A pálya a Honda otthona, és ebben a környezetben Norbi szerzett nekik igazi diadalt. Ennél nagyobb gólt nem lehetne rúgni, ebben ugye egyetértünk.
A második futam…. Ő…., na azt hagyjuk! Az állórajt után a bolyban Muller és Michelisz összeakadt, a francia megpucolta az egyik kerekünket, a kanyart már el sem tudtuk kezdeni. Egy tizeddel később pedig Muller már ott állt a falhoz csapva, Norbi pedig lesántikált. Öt másodperccel a rajt után magyar szemmel nem volt mit nézni a futamon. Monteirot elengedte Tarquini, aki végig gyorsabb volt, így jött a portugál egy dobogót, de a Coronel-Bennani kettőst nem volt sansz utolérni. Egy harmadik hellyel vigasztalódhatott a japán márka, de Norbi fényes sikeréről sokáig fognak beszélni. Mi pedig erre építkezünk tovább.
Köszönjük a biztatást mindenkinek, szédületes hétvége volt! Baglyok, kakasok, gyerünk tovább, nincs vége a szezonnak!
Szólj hozzá