Keresés
Close this search box.

Procter&Gamble „Köszi Anyu!” kampány

A Procter&Gamble 100 nappal a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok előtt
ismét útjára indítja „Köszi Anyu!” kampányát

A P&G programjával mond köszönetet az édesanyáknak a világ minden táján
erőfeszítéseikért és támogatásukért

2013. október 29. – Az ötkarikás játékok nemzetközi támogatója szeretne köszönetet mondani az édesanyáknak kitartó támogatásukért, elkötelezettségükért és odaadásukért, mellyel a világ legjobb sportolóit felnevelték. A P&G, mely többek között olyan ismert márkák gyártója, mint a Pampers®, a Gillette®, az Ariel® és a Lenor®, ezért másodszor is útjára indítja 175 éves fennállásának legnagyobb kampányát, a ‘Köszi Anyu!’ programot. A P&G őszintén hisz abban, hogy minden édesanya, legyen szó aranyérmes olimpikonok vagy eleven gyermekek szülőjéről, megérdemli a támogatást és az elismerést mindennapi fáradozásaiért.
„Márkáink, – mint például a Pampers, Lenor vagy Ariel – mind azt a célt szolgálják, hogy megkönnyítsék az anyák és a családok mindennapi életét.”- mondta Marc Pritchard, a P&G nemzetközi márkaépítésért felelős vezetője. „Amikor egy elhivatott sportolóra tekintünk, azt a sikerekhez vezető, hosszú utat is látjuk, amelyen édesanyja kísérte őt végig, ezért is tartjuk fontosnak, hogy a sportolók mellett édesanyjuk előtt tisztelegjünk.”

A kampány részeként a P&G olyan olimpikonokkal dolgozik együtt, akik úgy döntöttek, megosztják lenyűgöző édesanyjuk történetét az egész világgal. A Köszi Anyu! programot olyan kivételes sportolók erősítik, mint az Olay nagyköveteként induló amerikai Lindsey Vonn, a Gillette kampányarcaként versenyző német Felix Neurether és holland Sven Kramer, valamint a Pantene arcaként ringbe szálló orosz Elena Ilinykh. Nem utolsó sorban, Szabó Milán Gábor magyar sífutó olimpikon is csatlakozott a P&G olimpikonokhoz és a Köszi Anyu! kampányhoz.
Szabó Milán Gábor így fogalmazott: „Nagyon izgatott vagyok, hogy a világ kiemelkedő sportolóival együtt én is tagja lehetek a P&G ‘Köszi Anyu!’ programjának, és egyike lehetek azoknak, akiket a P&G és a világ legjobb márkái támogatnak.”
A P&G a 2014-es Szocsi Téli Olimpiához kapcsolódó Köszi Anyu! kampány részeként folytatja a „Raising an Olympian – Egy olimpikon felnevelése” című videó sorozatot, amely az édesanyák szemszögéből mutatja be mintegy 28 világklasszis életútját, történetét. A filmekben végigkísérhetjük, hogyan segítik az édesanyák gyermekeiket az első lépéstől kezdve az első kudarcokon át, és megismerhetjük azt a feltétel nélküli szeretetet és törődést, amit csak egy anya adhat a gyermekének.

„Nagyon izgalmas a saját életem pillanatait és tapasztalatait felismerni más anyukák történeteiben.” – mondta Szabóné Prisztás Marianna, Milán édesanyja. „Ez mutatja meg igazán, hogy bármennyire is nehéz néha egy anya feladata, nincs annál nagyobb elismerés a világon, mint amikor látjuk gyermekünket fejlődni, felnőni, és látni, amikor eléri céljait.” A „Raising an Olympian – Egy olimpikon felnevelése” sorozat videói a P&G YouTube oldalán tekinthetőek meg.
A Köszi Anyu! kampány, mely a P&G édesanyák iránti elkötelezettségét tovább erősíti, különböző média csatornákon keresztül és az üzletekben is életre kel. Világszerte több mint kétmillió boltban találkozhatunk a P&G olimpiai csomagolású termékeivel és kommunikációjával.

{gallery}pg{/gallery}

SZINKRONBAN KELL LENNI A GONDOLATAIVAL ÉS OLVASNI KELL A SZEMÉBŐL…

Szabó Milán Gábor sífutó és Szabóné Prisztás Marianna története

Bár Magyarország nem egy kifejezett síelő nemzet, most együtt izgulhatunk az olimpiai kvalifikációért hajtó Szabó Milán Gábor sífutóért, akinek édesanyja a Procter & Gamble jóvoltából a 2014-es Szocsi Téli Olimpiai Játékokon a helyszínről drukkolhat fiának – férje és második gyermeke társaságában. Az P&G, mint az ötkarikás játékok nemzetközi kiemelt támogatója, szeretne köszönetet mondani az édesanyáknak kitartó támogatásukért, elkötelezettségükért és odaadásukért, mellyel a világ legjobb sportolóit felnevelték.

Edző, barát és anya – Szabóné Prisztás Marianna mindez egy személyben Milán számára. A vállalat „Köszi Anya!” magyarországi kampánya idén Marianna és Milán történetén keresztül szeretné felhívni a figyelmet az anyákra, gondoskodásukra és erőfeszítéseikre – a támogatásra, amely nélkül a sikerről mindannyian csak álmodhatnánk. Milán álmai most elérhető közelségbe kerültek, Marianna pedig jobban izgul, mintha ő állna a rajtvonalra.

Milánnak volt kitől örökölnie mozgékonyságát, sportos családba született. Édesanyja és édesapja is versenyszerűen atletizált, Milán pedig azzal egy időben, hogy 1 évesen megtanult járni, futni is elkezdett. A babakocsi ettől kezdve a pincében maradt. „Miután felfedezte, hogy a stopper mire való, akárhol voltunk – a ház körül vagy a játszótéren -, mindig időre futott. Nem volt tehát meglepő, hogy már óvodás korában városi futóversenyt nyert a kisiskolások között.”- emlékszik Marianna.

Mivel Milánnak télen sem csökkent a mozgásvágya, 8 éves korában elvitte édesanyja egy sífutóedzésre, amibe szinte azonnal beleszeretett a kisfiú. Nagyon gyorsan fejlődött, minden korosztályos versenyen bajnoki címet szerzett, e mellett több alkalommal felállhatott rangos nemzetközi versenyek dobogójára is. 13 évesen német síroller bajnoki címet, 15 évesen korosztályos duatlon magyar bajnoki aranyérmet nyert, ami külön emlékezetes, hiszen ezt a sikert nem saját sportágában érte el. Már 17 évesen felnőtt magyar bajnok lett síroller sprint versenyszámban, 2012-ben a nyári Biatlon Európa Bajnokság összetett 3. helyén végzett, 2013-ban pedig sífutásban és biatlonban is világkupa kvalifikációt szerzett. Mindezek mellett több mint 160 érem, számos oklevél, kupa, elismerés és kitüntetés birtokosa.

18 éves koráig Milánt édesanyja és édesapja edzette, ami kettős szerepet rótt a szülőkre. Marianna szerint ez egyrészt hálás szerep, mert a gyerek az ember szeme előtt és kezei között fejlődik, másrészt viszont hálátlan, ahogy az elvégzendő munka növekszik, nehezedik. A sportolói életmód időben, anyagilag és erkölcsileg is kihívás elé állítja a szülőket és a gyerekeket, de össze is kovácsolja a családot. „A munkád mellett vele töltöd az idődet, megadod neki, amit megadhatsz, és mindig erősíted őt, ha csalódik; ösztönzöd, ha látjátok a célt. A sok együtt töltött nehéz vagy örömteli munka erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot. Nagyon összetartó család vagyunk, amire nagyon büszke vagyok.”- mondja Marianna, aki azt is kiemeli, hogy Milánnal az anya-fiú kapcsolaton kívül baráti a viszonyuk. Ha lelki támogatásra van szüksége, tudja, hogy édesanyjára mindig számíthat és ezzel élni is szokott.

„Szinkronban kell lenni a gondolataival és olvasni kell a szeméből!” Marianna szerint a leglényegesebb, hogy a szülő olyan támogatást nyújtson gyermekének, amire az adott pillanatban a legnagyobb szüksége van. Ez most valóra válhat a 2014-es Szocsi Téli Olimpiai Játékokon, hiszen a vállalat jóvoltából Milán édesanyja és édesapja is ott lehetnek fiuk sportpályájának eddigi legfontosabb mérföldkövénél. „Az, hogy a helyszínről, testközelből szurkolhatunk Milánnak Szocsiban, nem csupán számunkra hihetetlen ajándék, de Milánnak is egészen biztosan hatalmas erőt és biztonságérzetet fog adni. Egy örök élményt kaptunk és ezért már most nagyon hálásak vagyunk.” – tette hozzá az édesanya, aki elárulta, hogy Milán 14 éves öccsét is elviszik magukkal, aki szintén sportoló, akinek már most a bátyja a példaképe, és akiért talán egyszer szintén közösen, egy emberként szurkolhat az egész család.

A P&G-ről
A P&G termékeit naponta 4,8 milliárd ember használja világszerte. A vállalat portfoliójába olyan elismert, minőségi és vezető márkák tartoznak, mint az Ace®, Always®, Ambi Pur®, Ariel®, Bounty®, Charmin®, Crest®, Dawn®, Downy®, Duracell®, Fairy®, Febreze®, Fusion®, Gain®, Gillette®, Head & Shoulders®, Iams®, Lenor®, Mach3®, Olay®, Oral-B®, Pampers®, Pantene®, Prestobarba®, SK-II®, Tide®, Vicks®, Wella®, and Whisper®. A P&G mintegy 70 országban van jelen. A vállalatot és termékeit érintő legfrissebb hírekért látogasson el a vállalat weboldalára.

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top