Gyomaendrődön edzőtáborozott a felnőtt magyar karate válogatott küzdelmi (kumite) szakágának bő kerete. A budapesti világbajnokságra való felkészülést több külföldi ország versenyzői segítették. Az elkövetkező napokban a francia válogatottal edzenek közösen Budapesten legjobbjaink. A vb-n induló csapatot várhatóan szeptember 21-én hirdeti ki Fischer Mihály, a kumite válogatott szakvezetője.
Négynapos gyomaendrődi edzőtáborral kezdték meg a szervezett felkészülést az októberi budapesti karate világbajnokságra legjobb kumitéseink, köztük többek között az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor, és a tavalyi Világjátékokon ezüstérmes Tadissi Martial. A gyakorláson részt vettek – szintén a vb-re készülő – iráni, izraeli, ukrán, szlovák és román karate versenyzők is.
„A cél az volt, hogy az alapozási időszakban a versenyzőink a jól ismert hazai közeg mellett találkozzanak más impulzusokkal is” – magyarázta Fischer Mihály, a felnőtt kumite válogatott edzője. – „Ezt a más országbeliek jelenléte teremtette meg, akik sokszínűvé és még minőségibbé tették a felkészülést. Mert mindig inspiráló látni, hogy más nemzetek milyen hozzáállással dolgoznak. Hasznos volt a közös munka, jó energiájú táboron vagyunk túl, ahol a külföldiek energiája tudta emelni a mi sportolóinkét is.”
A szakember – aki egyúttal Hárspataki Gábor klubedzője, ő ült mögötte az olimpiai érem megszerzésekor is – arra is kitért, hogy a tavaszi Európa-bajnokságon kéztörést szenvedett tanítványa már túlvan a sérülésen, és mind lelkileg, mind pedig fizikailag rendkívül motivált.
„Ilyen tudatosságot már régen éreztem Gábor részéről. Én úgy érzékelem, hogy még elszántabb, mint amilyen az olimpia előtt volt! Az, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon bizonyítson, különös hangsúllyal bír a számára. És ennek megfelelően a munkához való hozzáállása is kiélezett” – mondta Fischer Mihály.
A gyomaendrődi tábort meglátogatta Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke és Dr. Tahon Róbert főtitkár. Ottlétekor az MKSZ elnöke kiemelte a hazai rendezésű vb-n való szereplés történelmi lehetőségét. Arra kérte a sportolókat, hogy az indulást ne tekintsék extra tehernek, ugyanakkor tegyenek meg minden tőlük telhetőt a felkészülés és a versenyzés során.
A felkészülési sorozat a héten Budapesten folytatódik, ahol a világ egyik legerősebb válogatottjával, a franciával tartanak közös felkészülést legjobbjaink.
A súlycsoportok többségében már eldőlt, hogy kik képviselik majd a magyar színeket a Papp László Sportarénában október 24. és 29. között, néhány kategóriában ugyanakkor még többen is versengenek a vb-indulásért. Csapathirdetésre a tervek szerint a szeptember 17-18-án sorra kerülő Budapest Open nemzetközi karate versenyt követően kerül sor.
Azt követően az erdélyi Sepsiszentgyörgy ad néhány napig otthont kumitéseinknek, akik megint több másik nemzet sportolóival együtt készülnek majd, végül pedig a világbajnokság előtti héten egy tatai edzőtábor során végzik el az utolsó simításokat.
Rally
A szomszédban a ralizás csúcsa
Háromhetes szünet után folytatódik a hétvégén a Rali Világbajnokság Horvátországban.
Szólj hozzá