Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Kanadai Magyar Hokiklub)

A női válogatott javára is válhatnak a KMH Budapest sikerei

Fotó: Facebook (Kanadai Magyar Hokiklub)

Vezeti az osztrák jégkorongbajnokságot a KMH Budapest női jégkorongcsapata, ami azért is jó hír, mert a magyar válogatott gerincét is ez a gárda adja.

A sikeres szereplésről Fodor Zoltán vezetőedző az M4Sport Sportreggeli című műsorában kedden azt mondta, a nyáron a szokásosnál előbb el tudták kezdeni a száraz programot, már akkor odafigyeltek a csapatépítésre, és a lányok is jobban összpontosítanak, mert tisztában vannak azzal, hogy olimpiai kvalifikációs szakasz következik. Szerinte abban, hogy az együttes az élen áll az Elite Women’s Hockey League-ben (EWHL), azaz az osztrák profi bajnokságban – melyben szlovák és olasz csapat is szerepel -, annak is szerepe van, hogy érkezett egy finn edző.

A KMH Budapest úgy vezeti a bajnokságot, hogy kétszer is legyőzte a többszörös bajnok Sabres Vienna együttesét.

Horváth Dominika U18-as válogatott játékos a siker okát abban látja, hogy „egészen jól összeállt a csapat”.

„Tavaly másodikak lettünk, most úgy gondoltuk, hogy az első helyet célozzuk meg” – tette hozzá.

Az EWHL mellett az osztrák utánpótlás bajnokságban (DEBL) szerepel a KMH Budapest második csapata, amelyben jórészt U18-as válogatottak bizonyíthatnak hétről hétre.

Fodor Zoltán a nemzeti együttesek előtt álló feladatokat sorolva emlékeztetett rá, hogy a felnőtt válogatottnak most következik majd a kvalifikáció az olimpiára, az U18-as együttesnek Budapesten lesz januárban a világbajnokság, majd áprilisban rendezik a divízió I/A felnőtt vb-t, amelyen az osztrák csapat is a magyarok ellenfele lesz – házigazdaként.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top