
A hétvégén immáron nyolcadszor kerül sor az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornára, amelyen négy jégkorongcsapat – a lengyel Comarch Cracovia, az osztrák Moser Medical Graz 99ers, a MAC Budapest és a Fehérvár AV19 – küzd majd meg egymással.
A klub ezzel az eseménnyel emlékezik meg a 2009-ben elhunyt legendás székesfehérvári 19-esről, akit a nemzetközi szövetség (IIHF) tavasszal beválasztott a Hírességek Csarnokába is.
A házigazdák különleges, erre az alkalomra tervezett mezben szerepelnek majd, amelyből egyet internetes árverésre bocsátanak. A dedikált mezt a licit nyertese vasárnapi veheti át.
A szezonnyitó tornát követően a fehérváriak szeptember 16-án játsszák első meccsüket az osztrák jégkorongligában (EBEL) a Klagenfurt ellen. A játékosok, köztük Sofron István és Kóger Dániel is úgy nyilatkozott a szerdai sajtótájékoztatón, hogy célként a bajnoki cím megszerzését tűzték ki, a rájátszásba való bejutás pedig elvárás. Benoit Laporte, a két napja érkezett kanadai-francia vezetőedző úgy fogalmazott, ütőképes csapat jött össze. A fehérvári a legerősebb klub Magyarországon, amit az osztrák bajnokságban is meg kell mutatni – tette hozzá. Ocskay Gábor, a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója a csarnokban megvalósult idei fejlesztések eredményeit is bemutatta. A társaságiadó-kedvezménynek (TAO) és az önkormányzat támogatásának köszönhetően edzőpálya épült. A városban működő jégkorongakadémia kollégiumának bővítése is megtörtént, az épület az eddigi negyven helyett akár nyolcvan tanuló lakhatását is képes biztosítani. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere egy újabb beruházásról is beszélt. A kétszintes jégcsarnok 2019-re készülhet el. A kormány által jóváhagyott fejlesztés csaknem 10 milliárd forintból valósulhat meg.
A 8. Ifj. Ocskay Gábor Emléktorna menetrendje:
szombat:
Moser Medical Graz 99ers (osztrák)-MAC Budapest 16.00
Fehérvár AV19–Comarch Cracovia (lengyel) 19.00
vasárnap:
mérkőzés a 3. helyért 15.00
döntő 18.00
Az eddigi győztesek:
Fehérvár AV19 (2009, 2010, 2011, 2013)
Red Bull München (2012)
Olimpija Ljubljana (2014)
Moser Medical Graz 99ers (2015)
Szólj hozzá