Keresés
Close this search box.
MTI fotó: Kovács Anikó

A Veszprém bejutott a négyes döntőbe

MTI fotó: Kovács Anikó

Sorozatban harmadszor jutott be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe az MVM Veszprém.

A magyar bajnok, SEHA Liga– és Magyar Kupagyőztes csapat és macedón riválisa ebben a szezonban egyszer találkozott Veszprémben: november 10-én 24-24-es döntetlen született.

Rosszul indult a találkozó a bakonyi együttesnek: a tizedik percig akcióból nem tudott betalálni, a vendégcsapat pedig 6-2-es előnyre tett szert. Nagy László azonban kétszer villant, Mirko Alilovic pedig hétméterest hárított, így két gólra felzárkózott a Veszprém. A folytatásban a Vardar visszaállította a négygólos különbséget, amelyet meg is tartott a 26. percig. Az első játékrész hajrájában zárkózni tudott Javier Sabaté együttese, így két találat volt a vendégek előnye a szünetben.

A második félidőben jobban kezdett a Veszprém, és a 39. percben átvette a vezetést (19-18). A folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, az 57. percben 28-27-re újra a Vardar vezetett. Az utolsó három percben három gólt szerző Momir Ilic vezérletével a hazaiak kézben tartották a végjátékot, és nem engedték ki kezükből a továbbjutást.

Az idény eddigi négy egymás elleni összecsapásából egyszer nyert a Veszprém, és immár harmadszor lett döntetlen a meccs.

A másik szombati visszavágón a Veszprém tavalyi döntős ellenfele, a címvédő Barcelona hazai pályán hiába nyert három góllal, a THW Kiel két találatot megőrzött az első mérkőzésen megszerzett ötgólos előnyéből, így a német együttes jutott be a Final Fourba.

Eredmények, férfi BL, negyeddöntő, visszavágó:
MVM VeszprémVardar Szkopje (macedón) 30-30

Továbbjutott: a Veszprém, 59-56-os összesítéssel

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top