A német élvonalban szereplő TBV Lemgo csapatával 2020-ig meghosszabbította szerződését Bartók Donát.
„Örülök, hogy az egyik legnagyobb tehetségünket hosszú távon a klubhoz tudtuk kötni” – nyilatkozta az együttes honlapján Florian Kehrmann vezetőedző. Hozzátette, a 21 éves jobbátlövő az elmúlt szezonban és a mostani idény elején is bizonyította, hogy nagyon fontos tagja a jövő csapatának, és hasonlóan fogalmazott Jörg Zereike ügyvezető igazgató is.
A novemberben igazolt Bartók elmondta, szeret a Lemgóban játszani és biztos benne, hogy a jövőben is sokat tanulhat. „Nagyon boldog vagyok, helyes döntés volt a hosszabbítás. Jó úton járok és a klubnál bíznak bennem” – tette hozzá.
A kétszeres bajnok, háromszoros kupagyőztes, EHF Kupa– és KEK–győztes Lemgo az előző idényben a kiesés ellen küzdött a Bundesligában, végül a 13. helyen zárt.
Szólj hozzá