Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook

Hornyák és Kovacsics sem játszhat a női kézilabda-válogatottban a horvátok ellen

Fotó: Facebook

Hornyák Dóra és Kovacsics Anikó sérülés miatt nem játszhat a magyar női kézilabda-válogatott pénteki barátságos mérkőzésén a horvát csapat ellen.

A magyar szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint a Ferencváros játékosai a Bajnokok Ligája középdöntőjének múlt hétvégi utolsó fordulójában sérültek meg, és bár megjelentek az edzőtáborban, de a vizsgálatokat követően hazatértek. Helyettük a dunaújvárosi Szalai Babett csatlakozik a kerethez.

A győri összetartás során Kim Rasmussen szövetségi kapitány napi két edzést tart csapatának. Az első két napon a felnőtt válogatottal edzett Faluvégi Dorottya is, kedden azonban csatlakozott a juniorokhoz, hiszen a hétvégén Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára a korosztályos együttessel Macedóniában.

Az FTC irányítója, Szucsánszki Zita gyermeket szeretne, ezért elképzelhető, hogy júniusban a szlovákok elleni világbajnoki selejtezőn már nem tud a csapat rendelkezésére állni, ezért már most sem tagja a keretnek.

„Ősszel óriási kihívás volt a közös munka, hiszen sorra estek ki a játékosok különböző okok miatt, ezúttal azonban itt van velünk szinte a teljes keret. A horvátok elleni találkozó fontos, de csak magunkra koncentrálunk pénteken is” – nyilatkozta a dán edző.

A pénteki felkészülési találkozó 18 órakor kezdődik az Audi Arénában. A vendégek keretében több NB I-es játékos is helyett kapott, hiszen Sonja Basic a Vác, Katarina Jezic a Siófok, Camila Micijevic a Dunaújváros, Zeljana Stojak az Érd, Lea Vukojevic pedig a Mosonmagyaróvár együttesében szerepel.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top