Keresés
Close this search box.

KÉZIFESZT: női Provident Kupa Szombathelyen, magyar-spanyol férfimérkőzés Debrecenben

Sajtótájékoztatón jelentette be a Magyar Kézilabda Szövetség új platina fokozatú támogatójával, a Provident Pénzügyi Zrt.-vel kötött szerződését.

Sajtótájékoztatón jelentette be a Magyar Kézilabda Szövetség új platina fokozatú támogatójával, a Provident Pénzügyi Zrt.-vel kötött szerződését.

 A szerződő felek együttműködésüket a Kézifeszttel, azaz az október 25.-november 2. között sorra kerülő női és férfi válogatott mérkőzésekkel kezdik. Hajdu János megbízott szövetségi kapitány és Görbicz Anita csapatkapitány a magyar női válogatott vb-felkészüléséről és az októberi Provident Kupáról számolt be, míg Mocsai Lajos szövetségi kapitány és Nagy László a férfi nemzeti csapat november eleji, a világbajnoki címvédő spanyol együttes elleni mérkőzéséről adott tájékoztatást.

– Az egyik legfőbb célunk az MKSZ főtámogatójának megtalálása volt az utóbbi hónapokban, hiszen ez biztosítja, hogy a világ legjobbjai közé tartozó csapataink számára még jobb feltételeket biztosíthassunk – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. – Örömmel jelentem be: a Provident Pénzügyi Zrt. mostantól a Magyar Kézilabda Szövetség platina fokozatú támogatója. Előre is köszönöm a bizalmat Szirmák Botond vezérigazgató úrnak, illetve a Providentnek, amellyel a kézilabda és a szövetség felé fordult, remélem, hogy az előttünk álló időszakban sok sikert élhetünk meg együtt. A reklámból már ismert fordulattal élve remélem, az együttműködés ideje alatt vezérigazgató úr is csak annyit mond majd magában: jó ötlet volt az MKSZ! Ami az előttünk álló heteket illeti, bizony sűrű és izgalmas program vár ránk, hiszen három hét múlva Hajdu János vezetésével ismét edzőtáborba vonul a magyar női válogatott, hogy aztán október 23-a után a Provident Kupán Szombathelyen igen erős mezőnyben készüljön tovább a decemberi szerbiai világbajnokságra. A férfiak Mocsai Lajossal már a januári dániai Európa-bajnokságra készülnek, és a lehető legjobb válogatottat, a világbajnok spanyol csapatot látják vendégül a debreceni Főnix-csarnokban. Nem véletlenül neveztük el az előttünk álló mérkőzés-sorozatot Kézifesztnek, hiszen a női Provident Kupával és a magyar-spanyol férfi mérkőzéssel a csúcskézilabda ellátogat Magyarország nyugati és keleti részére is.

– Egy komoly sikereket elérő vállalat, a Provident és egy sikeres sportág együttműködése kezdődik most el. A női és férfi kézilabda válogatott, illetve a sportág eredményei és professzionalizmusa miatt döntöttünk úgy, hogy 2014 végéig összesen 90 millió forinttal támogatjuk a Magyar Kézilabda Szövetséget. Mi, a Providentnél elkötelezettek vagyunk a családbarát sport minél szélesebb körű elterjesztésében, a sport megszerettetésében. Hisszük és tudjuk, hogy most az egyik legsikeresebb és legszeretettebb sportág mellé tesszük le a voksunkat, olyan sportemberek felkészülését segítve, akik a sport legfontosabb küldetését is teljesítik: kitartásukkal és szorgalmukkal példát mutatnak a fiataloknak, a jövő generációjának. A célunk továbbra sem kizárólag a sportág felnőtt sikereinek elősegítése, hanem az utánpótlás felkarolása is, hiszen a jelenlegi sikereket a későbbiekben csak úgy tarthatjuk fent, ha már most befektetünk a jövő tehetségeibe is. Ennek jegyében kiemelkedően fontosnak tartjuk azt is, hogy a támogatás harmadát az utánpótlás feltételeinek javítására és versenyeztetésére fordítja majd a Szövetség – mondta el Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A magyar válogatottak közül az ősszel először a női válogatott lép pályára, október végén a szombathelyi Provident Kupán, a KÉZIFESZT nyitányaként. – Az ismerkedő edzéseken már túl vagyunk, hiszen a múlt héten Tatán edzőtáboroztunk a női válogatottal – mondta el Hajdu János, aki a Norvégiában gyógykezelés alatt álló Karl Erik Böhn visszatéréséig a női válogatott megbízott szövetségi kapitányaként szeptember 23-24-én tartotta meg első edzéseit a csapattal. – A rendelkezésünkre álló három edzés alatt megpróbáltuk összegyúrni az új elemeket a régiekkel, valamint a klubból hozott repertoárral, a legfontosabb talán az, hogy a lányok megint egy kicsit együtt voltak. Mivel az október végi válogatott hétig már nem találkozunk, nagyrészt a bajnokságban nyújtott teljesítmény dönti majd el, kik lehetnek ott a Provident Kupán. Október végén a válogatott héten kezdődnek meg az Eb-selejtezők a jövő évi magyar-horvát rendezésű Európa-bajnokságra. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor tétmérkőzéses kötelezettség híján a lehető legjobban használjuk ki a hetet, hiszen négy napnyi felkészülést követően a kontinensviadal társ-házigazdája, Horvátország, a legerősebb Európán kívüli válogatott, Brazília, valamint az olimpiai bajnok Norvégia ligaválogatottja ellen léphetünk pályára. Remélem, itthon tartjuk a Provident Kupát!

Görbicz Anita, a válogatott csapatkapitánya még felépülő-félben van kézsérüléséből, ennek ellenére már a múlt heti edzőtáborban is találkozott a válogatott-csapattársakkal: – Lassan ismét százszázalékos állapotban lesz a bal kezem, sajnálom, hogy Tatára csak látogatóba mehettem a lányokhoz, edzeni még nem. Nagyon örülök, hogy rangos hazai tornán vehetünk részt, a horvátok ellen a tavalyi Eb-rajton elszenvedett vereséget követően győzni szeretnénk, örülök, hogy jönnek a brazilok, hiszen erős csapatuk van, az európaitól eltérő stílussal, míg a norvég ligaválogatott szintén ideális edzőpartner. Tavaly bronzérmet szereztünk Szerbiában az Eb-n, jó lenne a vb-n ezt megismételni. A Provident Kupa remek felkészülés lesz a világbajnokságra.

A KÉZIFESZT november elején folytatódik. Szintén erős, sőt, a lehető legerősebb ellenféllel szemben kezdi meg az Európa-bajnoki felkészülést Mocsai Lajos szövetségi kapitány férfiválogatottja, hiszen a csapat a világbajnoki címvédő Spanyolország ellen lép pályára november 2-án a debreceni Főnix-csarnokban. – Megtisztelő, hogy a világbajnok elfogadta meghívásunkat, azt hiszem, ez a mi csapatunk respektjét is jelzi, és nagyon remélem, hogy a két csapat megtölti a fantasztikus Főnix-csarnokot Debrecenben – mondta el a sajtótájékoztatón Mocsai Lajos. – A januári dániai Európa-bajnokságon halálcsoportba kerültünk, hiszen novemberi ellenfelünk, a spanyolok mellett a továbbra is rendkívül erős izlandiak ellen léphetünk pályára, akik nyílván égnek a visszavágás vágyától a felejthetetlen olimpiai negyeddöntő óta, a norvégok pedig szinte hazai pályán léphetnek majd pályára. Egy ilyen kihívásra csak olyan erős riválisok ellen készülhetünk fel, mint a spanyol együttes, de már most érdemes szólni a januári férfi Provident Kupáról, amelyen az Eb-résztvevő és erős cseh, fehérorosz és lengyel válogatott ellen lépünk pályára.

Nagy László, a magyar válogatott kulcsjátékosa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindig különleges élmény pályára lépni az aktuális világbajnok ellen. – A spanyolok ellen van törlesztenivalónk, hiszen a londoni olimpián semleges pályán, illetve a januári világbajnokságon idegenben is legyőztek minket. Ha hazai pályán javítunk a mérlegen, az megfelelő önbizalmat is adhat a 2014-es Európa-bajnokságra is.

A sajtótájékoztatón bejelentésre került, hogy 2013. október 1-jétől a Magyar Kézilabda Szövetség hivatalos vízszállítója a FÜREDI ION vizeket gyártó Tiszafüredi Thermál Kft.

A Providentről:
A Superbrand díjas Provident Pénzügyi Zrt. a személyi kölcsönök piacának meghatározó szereplője immár 12 éve Magyarországon. A vállalat angol gyökerekkel és 130 éves üzleti tapasztalattal bír, anyacége a Londoni Tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF), nyolc országban 2.5 millió ügyféllel rendelkezik. Közel 4000 munkatársával a Provident Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója, és egyben Magyarország és a régió hatodik Legjobb Munkahely (2012) címének birtokosa. 2013-ban a Gallup Intézet, első magyar cégként a világ harminckét legjobb munkáltatója közé is beválasztotta a pénzügyi vállalatot. 2010-ben és 2011-ben is elnyerte a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat. A Provident rendkívül szerteágazó CSR tevékenységet is folytat, minden évben közel 30 millió forint támogatást nyújt különböző célokra, kollégáik pedig az elmúlt években több mint 60 000 munkaórával segítettek önkéntesként oktatási és szociális intézményeket szerte az országban.

PROVIDENT KUPA, női válogatott torna
2013. október 25-27., Szombathely, Arena Savaria
Program:
Október 25.
17:00 Magyarország-Norvégia
19:00 Brazília-Horvátország
Október 26.
13:10 Magyarország-Brazília
15:10 Horvátország-Norvégia
Október 27.
10:00 Norvégia-Horvátország
12:00 Magyarország-Horvátország

Férfi válogatott mérkőzés
2013. november 2., Debrecen, Főnix-csarnok
16:00 Magyarország-Spanyolország

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top