A Győr hat góllal legyőzte svéd vendégét, a Sävehof csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, így egy fordulóval a zárás előtt őrzi második helyét csoportjában.
A két csapat január 17-ei összecsapásán a Győr simán, 26-18-ra nyert idegenben, és most is fontos volt számára, hogy begyűjtse a két pontot.
Ennek ellenére lassú játékkal kezdett, emiatt a vendégek húsz percen keresztül kézben tartották a mérkőzést. A 11. percben, 4-6-nál Ambros Martin vezetőedző időt kért, majd gyorsan döntetlenre alakult az állás, ám a remélt fordulat ekkor még elmaradt. Erre egészen a félidő hajrájáig várni kellett, amikor Groot vezérletével és egy remek rohammal sikerült elhúzni öt góllal.
A második félidő elején is az ETO maradt lendületben, 24-15-re ellépett, a svédek mestere pedig időt kért, hogy ne legyen még nagyobb a különbség. Valamelyest feljavult a csoportban sereghajtó Sävehof játéka, ráadásul az ETO kissé elkényelmesedett, így csökkent az előnye, ezzel együtt nem kellett attól tartani, hogy a svédek egészen közel zárkóznak.
Az utolsó öt perc 29-26-ról indult, ám ekkor megint jól összpontosítottak a győriek, és biztosan tartották otthon a két pontot.
A magyar csapat jövő vasárnap Bukarestben zárja a középdöntőt.
Eredmény:
Győri Audi ETO KC-Sävehof (svéd) 32-26 (19-14)
Forrás: MTI
Szólj hozzá