Keresés
Close this search box.

Eltávozott az élők sorából a legendás mesteredző

blank

Újabb legenda távozott közülünk. A legendás mesteredző, akit a női kosárlabda-válogatott legsikeresebb szövetségi kapitányaként tartanak számon, életének 89. évében hunyt el.

Az 1927 szeptemberében Aradon született szakember haláláról a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) honlapja számolt be, jelezve, hogy a trénert az MKOSZ és az MTK Budapest is saját halottjának tekinti.

Killik László több mint 20 éven át irányította a női válogatottat, melynek legnagyobb sikerei a nevéhez fűződnek: ő volt a kapitánya az 1980-as moszkvai olimpián – a női válogatott történetének egyetlen ötkarikás szereplésekor – negyedik helyen végzett csapatnak, s ő vezette az együttest 1984-ben is, amikor kiharcolta az olimpiai indulást. Los Angelesben végül nem szerepelhetett a gárda a szocialista országok bojkottja miatt.

A kiváló tréner emellett három Európa-bajnoki bronzérmet nyert a csapattal az 1980-as években, de ő irányította a válogatottat az 1997-es budapesti Eb-n is, melyet a negyedik helyen zárt az együttes.

Klubszinten az MTK-val forrt egybe Killik László neve, 1991-ben bajnok lett a fővárosi együttessel, s később sem szakadt el az egyesülettől, egészen tavaly őszig az együttes minden hazai meccsére kilátogatott a Városmajorba.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top