Keresés
Close this search box.

Letették a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia alapkövét

blank

Ünnepélyes keretek között szerdán letették a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugvó pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia több mint 2,5 milliárd forintos beruházással megvalósuló sportkomplexumának alapkövét.

Rátgéber László kosárlabda-mesteredző az alapkőletételt mérföldkőnek nevezte. A Rátgéber Kosárlabda Akadémiára utalva úgy fogalmazott: „ezzel az infrastrukturális fejlesztéssel végre egy igazi kiválósági központtá válhatunk”. Az akadémia eseményen résztvevő tanulóit megszólítva az edző azt mondta: „Gyermekek! Ez nektek készül!”. „A célunk az a szökés a középszerűségtől (.), hogy a stratégiánk és kultúránk álljon a reménykedés és a hit hátterében” – hangoztatta a tréner, aki köszönetét fejezte ki mások mellett Orbán Viktor miniszterelnöknek, a magyar kormánynak, Pécs városának és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ). A létesítmény három 30×16 méteres pályával, 400 fős lelátóval rendelkezik majd, amely további 1500 ember befogadására bővíthető – sorolta a beruházás részleteit Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: a tervek szerint a jövőben egészségügyi rehabilitációs funkcióval is kiegészülő akadémia része lesz egy 60 fős kollégium, a létesítményhez kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel és előadótermekkel együtt. Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke a közvetlen kormányzati támogatásból megépülő akadémiát méltatva és a sport stratégiai ágazat-jellegét hangsúlyozva felidézte: hat kiemelt látványsport kap tao-támogatást, 16 sportág részesül közvetlen állami támogatásban. Az igazolt kosárlabda-játékosok számának emelkedésére térve jelezte: számuk 2010-ben 24 ezer volt, jelenleg immár csaknem 62 ezren vannak. A tao-pályázatokra több mint 230 klub, egyesület és szerveződés pályázik, az MKOSZ évente több mint 7 milliárd forintból gazdálkodik, ebből mintegy 180 millió forint jut a Rátgéber-akadémiára. Közölte azt is, hogy a 13 magyar kosárlabda-akadémia auditjának eredménye szerint a pécsi a második helyen szerepel a minőség tekintetében – tudósít az MTI. Páva Zsolt polgármester, aki szívügynek nevezte az akadémia építését, felelevenítette: a Kosárlabdázás városa címmel is kitüntetett megyeszékhelyen a sportágnak immár nyolcvanéves hagyománya van; női és férfi szakágban is rengeteg sikert ért el. Rátgéber László elhivatottsága, szakmai alázata, eltökéltsége volt a projekt motorja – mondta, majd reményét fejezte ki, hogy néhány év múlva olyan fiatalok sokasága kerül ki az akadémiáról, akik a kosárlabdának szentelik az életüket. Fotó: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top