A labdarúgó-klubvilágbajnokság a házigazda egyesült arab emírségekbeli al-Dzsazira és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával startol el szerdán, a döntőre pedig jövő vasárnap kerül majd sor.
A két nagy esélyes, a Bajnokok Ligája–győztes Real Madrid és a Libertadores Kupa–címvédő brazil Gremio kiemeltként csak a jövő heti elődöntőben lép pályára a tornán, amelyet 2009 és 2010 után harmadszor rendeznek az Egyesült Arab Emírségekben. A királyi gárda rekorderként eddig ötször nyerte meg a tornát, tavalyi diadalának megismétlésével pedig 1993 óta először lenne címvédés. Akkor a brazil Sao Paulónak sikerült ez a bravúr.
A Real Madridban sokan harmadik diadalukat ünnepelhetnék ebben a sorozatban, ugyanis 2014-ben és tavaly is tagjai voltak a keretnek. Ezt megelőzően még 1960-ban, 1998-ban és 2002-ben ért a csúcsra a spanyol csapat. A Gremio 1983-ban hódította el a trófeát.
A klub-vb 2005-ben váltotta fel a klubvilágkupát, amelyen kizárólag Európa és Dél-Amerika legjobb együttese csapott össze. A klubvilágbajnokságon a hat kontinens legrangosabb klubsorozatának győztese, valamint a házigazda szerepel. A megváltozott rendszer ellenére továbbra is kizárólag Dél-Amerikából és Európából került ki a győztes, s olyan is csak háromszor – 2010-ben, 2013-ban és tavaly – fordult elő a kongói Mazembe, a marokkói Raja Casablanca és a japán Kashima Antlers révén, hogy más kontinenst képviselő csapat került fináléba.
A jogelőd klubvilágkupát is beleszámítva az eddigi 55 kiírásból 30-at európai, 25-öt dél-amerikai csapat nyert meg.
Szólj hozzá