Keresés
Close this search box.
marcorossi

A kísérletezés jegyében

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban kísérletezésre használhatja fel a magyar labdarúgó-válogatott soron körvetkező két barátságos mérkőzését, így csütörtökön a luxemburgi összecsapást is.

Az olasz szakvezetőnek nemcsak a nemzeti együttestől visszavonult Szalai Ádám utódját kell megtalálnia, hanem más posztokon is eddig kevesebb lehetőséghez jutott játékosokat fog kipróbálni. Középcsatárként az OTP Bank Liga előző gólkirálya, az immár a Koreai Köztársaságban futballozó Ádám Martin kaphat lehetőséget, de vélhetően az újonc Németh Andrást is teszteli majd Rossi.

A válogatott alapemberei közül Schäfer András, Nego Loic és Gulácsi Péter is sérült, így – ha kényszerűségből is, de – más posztokon is ritkábban szerepet kapott labdarúgók juthatnak szóhoz. A kapus poszt viszont még Gulácsi hiányában sem okoz fejtörést, mert Dibusz Dénes személyében tapasztalt és jó formában lévő hálóőr védi majd a kaput. Ugyanakkor védekező középpályásként Schäfer jószerivel kirobbanthatatlan volt a kezdőből a tavalyi Európa-bajnokság óta, így a helyén mindenképpen új futballista lép pályára Luxembourgban.

Rossi ezen a találkozón nemcsak egyes játékosokat tesztelhet, hanem magát a játékot is olyan riválissal szemben, amely ellen csapatának irányítania kell. Az elmúlt időszakban ugyanis a válogatott remek eredményeket ért el, amikor erősebbnek tartott válogatottak ellen főleg stabil védekezésből kontrázhatott, azonban gondjai akadtak, amikor neki kellett volna irányítania a játékot. Utóbbira jó példa, hogy a világbajnoki selejtezőkön Albániától mindkétszer kikapott a magyar csapat, azaz ebben mindenképpen fejlődnie kell, kiváltképpen a tavasszal rajtoló Európa-bajnoki selejtezőcsoport összetételét ismerve.

A Nemzetek Ligája bevezetésével az 58 éves trénernek nem sok alkalma volt barátságos meccseken tesztelni – 48. találkozójából ez mindössze a hetedik lesz -, de a közelgő Eb-selejtezőkre való tekintettel talán a legjobbkor van erre két lehetősége. Az eddigi mérlege két győzelem, egy döntetlen és három vereség a felkészülési mérkőzéseken.

A Luxemburg fővárosának vadonatúj stadionjában – tavaly nyáron adták át – sorra kerülő meccs csütörtökön 20 órakor a belga Jonathan Lardot sípjelére kezdődik. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

(Forrás: MTI, nyitókép: MTI/Kovács Tamás)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top