Keresés
Close this search box.

Dárdai marad!

Dárdai Pál marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 2015. november 30-áig, az Eb-selejtező sorozat végéig.

 

Dárdai Pál marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 2015. november 30-áig, az Eb-selejtező sorozat végéig.

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke kedden rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Budapesten, hogy megszületett a megállapodás a 38 éves szakember berlini klubjával, a Hertha BSC-vel.
„Dárdainak megmarad az állása a Herthánál, amely végig korrekt és nyitott volt a berlini tárgyalások során” – mondta a sportvezető, aki elárulta, az MLSZ elnöksége keddi ülésén egyhangúlag hagyta jóvá Dárdai kinevezését, az elvárásokat illetően pedig úgy fogalmazott, a válogatott legyen versenyben az Eb-részvételért és legalább a pótselejtezőt érő harmadik helyet szerezze meg.
Arra az újságírói kérdésre, hogy automatikusan meghosszabbodik-e Dárdai Pál szerződése, amennyiben a nemzeti együttes kijut az Eb-re, Berzi Sándor közölte: az újabb tárgyalási kört jelentene a berliniekkel.
A megállapodásról azt mondta, lehetőséget biztosít arra, hogy a válogatott Dárdai Pál vezetésével barátságos mérkőzést játsszon, de „saját ismeretei szerint” ez a soron következő, márciusi, görögök elleni Eb-selejtező előtt nem valószínű, inkább a júniusi, finnországi találkozó előtt elképzelhető. Hozzátette, Dárdai Pál, aki eddig ingyen vállalta a feladatot, a jövőben szerződésben meghatározott fizetésért dolgozik az MLSZ-nek.
Berzi Sándor a fejlemények hátterével kapcsolatban úgy fogalmazott, Dárdai Pál kiváló munkát végzett, amelynek köszönhetően a válogatott versenyben van Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, így egyértelmű igény volt az MLSZ és a közvélemény részéről is, hogy folytassa a munkát, ehhez azonban meg kellett állapodni a Herthával – áll az MTI tudósításában. Éppen ezért a szövetségnek más lehetőségre is fel kellett készülnie, két külföldi jelölt „ment át a rostán”, de a nevüket nem kívánta elárulni.
Az északírektől elszenvedett hazai vereség után szeptemberben menesztett Pintér Attila helyére ideiglenesen kinevezett Dárdai Pált eredetileg három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha, ahol utánpótlás-koordinátorként dolgozik. A válogatott a három tétmeccsen hét pontot szerzett, a románok elleni, bukaresti 1-1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben pedig a finneket verte 1-0-ra. Az oroszok elleni budapesti barátságos találkozón 2-1-es vereséget szenvedett a csapat.
Dárdai Pál a keddi sajtótájékoztatón videoüzenetben nyilatkozott:
„Először ki kellett szabadulnom abból az eufóriából, amely az elmúlt két hónapban Magyarországon kialakult. Itthon aztán leültem a Hertha vezetőivel, és a családommal, amely a legfontosabb, hogy megbeszéljük a folytatást. – kezdte a szakember. – Azt ígértem, hogy senki nem fog sérülni, és úgy éreztem, hogy nem lenne szerencsés ebből a történetből most kiugrani, hiszen a csapattal, a stábbal, a szurkolókkal elkezdtünk valamit. Folytatom és vállalom a felelősséget a munkáért.”
Dárdai elárulta, hogy nyolcéves Bence fia szavai nagyon megérintették, gyermeke ugyanis azt mondta neki: „Apa, neked vissza kell menned ehhez a csapathoz, mert nélküled nem nyernek!”
„Az is eszembe jutott, hogy ha szeretnénk a magyar labdarúgást kicsit egyenesbe hozni, akkor pont ezekre a pici gyerekekre van szükség, az ilyen nyolcévesekre, mint a Bence. És ha őket tudja motiválni, hogy én vagyok a kapitány, és mindenki összefog, akkor én most nem ugorhatok ki” – fogalmazott.
Dárdai a szakmai részről beszélve azt mondta: jelenleg 13-15 olyan magyar játékos van, akit nemzetközi szinten lehet használni, a többieknél hiányzik a nemzetközi rutin. Ezzel együtt úgy érzi, hogy most ő már nem veszíthet – szeptemberi kinevezésekor éppen úgy fogalmazott, hogy ő csak veszíthet -, mert ha a játékosokkal együtt becsületesen dolgozik, akkor szerinte senki nem fogja őt bántani.
Klubjával kapcsolatban Dárdai azt mondta: a vezetők örülnek is, meg nem is az újabb magyarországi szerepvállalásának, hiszen egyrészt büszkék rá, másrészt viszont úgy tekintenek az ügyre, hogy az ő főállása továbbra is a Hertha BSC.
„Ezt az MLSZ-ben is akceptálták, így született meg egy közös döntés” – tette hozzá.
A 2016-os Európa-bajnoksággal kapcsolatban Dárdai még nem akart találgatásokba bocsátkozni.
„Ha kijutunk, az legyen a legkisebb problémánk, hogy velem vagy nélkülem szerepel a csapat a tornán. Én nem mennék ennyire előre, az, aki szereti a csapatot és engem, az örüljön a mostani döntésnek” – mondta.

(Fotó: MTI)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top