Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Ismét Budapesten a BL-serleg

MTI Fotó: Illyés Tibor

Megérkezett Budapestre a labdarúgóBajnokok Ligája győztesének járó ezüstserleg. A trófeát a szurkolók is megtekinthetik, illetve fotózkodhatnak is vele szombaton és vasárnap 10-től 19 óráig a Műcsarnok melletti parkolóban.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján az Európai Labdarúgó Szövetég (UEFA) BLtrófea turnéjának két nagykövete, a világ és Európa-bajnok, kétszeres BLgyőztes francia Marcel Desailly, valamint a 2011-es döntő játékvezetője, Kassai Viktor hozta be a serleget. Mind a ketten egyetértettek abban: nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy az ő segítségükkel kerülhet a trófea azoknak a szurkolóknak a közelébe, akik esetleg csak tévén keresztül tudják nézni a Bajnokok Ligája mérkőzéseit.

Amint elhangzott, szombaton reggel 10 órakor a BL egyik főszponzora, az Unicredit Bank által támogatott turné két nagykövete látványos ceremónia keretében mutatja majd be a hét és fél kilós trófeát a nagyközönségnek, majd később mindketten autogramot is osztanak.

Gregory Biskos, az UEFA szóvivője elmondta, hogy az európai szövetség 2009 óta hetedik alkalommal indította nemzetközi turnéra a BL-serleget, amely az idei körút utolsó állomásaként, harmadszor jött el a magyar fővárosba.

„Ez az eredeti serleg, mert az UEFA döntése értelmében 2009 óta a győztes csapat minden évben csak a trófea másolatát viheti haza, az igazi a szövetségnél marad” – hangsúlyozta a szóvivő. Hozzátette: az UEFA számára fontos, hogy a futballrajongók testközelből láthassák az ikonikus, emblematikus serleget, és megismerkedhessek a focitorna történelmével.

Újságírói kérdésre Gregory Biskos megerősítette, hogy a 2018/19-es idénytől lesznek változások a BL lebonyolításában, de a csoportkör 32 csapatos létszáma nem fog változni, és a tradicionális nagy klubok mellett a nemzeti bajnokoknak továbbra is lehetőséget kívánnak biztosítani a főtáblára jutáshoz. Hozzátette: az UEFA új szlovén elnöke részéről csak egy ötlet volt, de konkrétan nem tervezik, hogy a BL döntőjét Európán kívülre, például New Yorkba vigyék.

A rendezvényhez kapcsolódóan jótékonyági focitornát is szerveznek a Magyar Művészválogatott, a Magyar Újságíró válogatott, az olimpikonokat csatasorba állító Sportimádó Sportolók, valamint a szervező Unicredit Bank csapatának részvételével, amellyel a rendszeres testmozgás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A pénzintézet erre a célra 1 millió forintot ajánlott fel, amelyből a résztvevő együttesek gyermekegészségügyi célokért dolgozó alapítványokat támogatnak.

Az Olympique Marseille-jel 1993-ban, majd az AC Milannal 1994-ben BL-t nyerő Marcel Desailly megígérte, hogy az eseményen maga is pályára lép majd.

 

Forrás: MTI

Közzétette: Sportime Magazin – 2016. október 28.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top