Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Különleges jelentéssel bír a budapesti logóban szereplő Lánchíd

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szerdán, ünnepélyes keretek között mutatták be a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság budapesti logóját, amelyen az összekapcsolódást jelképezi a Lánchíd.

Az eseményen részt vett Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség szlovén elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta, ahogyan a másik 12 rendező városba, így Budapestre utaznia is óriási megtiszteltetés. A sportvezető – akinek, mint elmondta, távoli felmenői között van magyar is – hozzátette, bízik benne, hogy az új rendszerrel sikerült összekapcsolniuk az országokat, kultúrákat.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint egy világverseny megrendezése minden városnak és az adott sportágnak is nagy lökést ad, a nézők, s azon belül a fiatalok érdeklődése is megnő.

„Azt gondolom, reális esélyünk lehet rá, hogy olyan erős csapatunk legyen, amely fel tudja venni a versenyt a legjobbakkal” – nyilatkozta Csányi Sándor, aki hozzátette, egy prezentációban számoltak be az UEFA elnökének arról, hogy 2010 óta mekkora fejlődésen ment keresztül a hazai labdarúgás. Megjegyezte, ahhoz, hogy ez a fejlődés töretlen legyen, nagy szükség lenne rá, hogy a kluboknál is felgyorsuljon a folyamat. „Ez alapvető feltétele a válogatott sikerének” – jelentette ki.

Tarlós István főpolgármester a 2024-es olimpiai pályázat miatt is fontosnak nevezte a sikeres Eb-rendezést: „Ezek most amolyan vizsgaelőadások, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen Eb-mérkőzéseket rakunk le a közvélemény elé” – mondta Tarlós, aki szerint ez egy újabb remek lehetőség arra, hogy Budapest, Európa egyik legszebb városa megmutassa magát.

Ezt követően egy rövid filmben bemutatták a budapesti logót, amely az összekapcsolódás jegyében született: az Európa-bajnokság hivatalos jelképe így a Lánchíddal egészült ki.

A film után két korábbi válogatott, az 1972-ben Eb-résztvevő Dunai Antal, majd a nemzeti csapatban kedden 95. alkalommal, egyben utoljára pályára lépett Juhász Roland elevenítette fel Európa-bajnoki emlékeit.

A 2020-as kontinensviadalon Budapest mellett Amszterdam, Baku, Bilbao, Brüsszel, Bukarest, Dublin, Glasgow, Koppenhága, London, München, Róma és Szentpétervár lesz házigazda.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top