Keresés
Close this search box.
Bognár György, a Paks vezetőedzője a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében játszott Paksi FC - Mornar mérkőzésen a Paksi FC Stadionban 2024. augusztus 7-én. MTI/Vasvári Tamás

Labdarúgó NB I – Bognár György újabb egy évre hosszabbított Pakson

Bognár György vezetőedző megszokott módon újabb egy évre hosszabbította meg a június végén lejáró szerződését a Paks labdarúgócsapatánál.

Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetővel folyamatában kezeljük ezt a dolgot, én pedig mindig egy évben gondolkodom, hiszen az egy belátható időszak. Megbeszélésünk úgy húsz-harminc másodpercig tartott. Semmilyen kérdésben nem kellett bővebben beszélgetnünk. Ami a jövőt illeti, előbb megnézzük, mit tudunk kihozni a jelenlegi szezon célegyeneséből, aztán tudunk új célokat megfogalmazni” – fogalmazott a klub honlapján a 63 éves szakember.

Bognár második ciklusát tölti Pakson, amely tavaly története legnagyobb sikerét érte el a MOL Magyar Kupa elhódításával. A tréner eddig 168 alkalommal ült a zöld-fehérek kispadján, tanítványai 89-szer győztek, 32-szer döntetlent játszottak a 47 vereség mellett.

A Paks ebben a szezonban még versenyben van a bajnoki címért, három fordulóval az OTP Bank Liga zárása előtt az éllovas Ferencvárostól öt, míg a második Puskás Akadémiától két ponttal lemaradva harmadik, a kupában pedig címvédőként ismét döntős, jövő szerdán újra az FTC lesz az ellenfele.

Forrás: MTI, nyitókép: Bognár György, a Paks vezetőedzője a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörében játszott Paksi FC – Mornar mérkőzésen a Paksi FC Stadionban 2024. augusztus 7-én. MTI/Vasvári Tamás

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top