Az Európa-bajnoki selejtezősorozat csütörtöki mérkőzésén az U21-es magyar válogatott döntetlent játszott a csoportelsőként zárt Portugáliával.
Rendkívül pontos, higgadt, tudatos játékkal kezdte a gyirmóti találkozót a már biztos csoportgyőztes portugál együttes, amely két látványos góllal hamar jelentős előnybe került. A magyar csapat büntetőből szépített, akcióból azonban nem tudott számottevő helyzetet kidolgozni.
A vendégek a második félidő elején is betaláltak, de a magyarok teljesítménye a hatvanadik perc – Prosser Dániel beállítása – után javulni kezdett. A Budapest Honvéd labdarúgója két perccel a pályára lépését követően gólt szerzett, majd a 78. percben gólpasszt adott Balogh Norbertnek, ezzel jelentős érdemeket szerzett a döntetlen elérésében.
Mivel Izrael csapata 4-0-ra legyőzte Görögországot, a magyarok viszont csak egy pontot szereztek, eldőlt, hogy a német Michael Boris szövetségi edző együttese lemarad a második helyről, vagyis nem jut tovább a selejtezősorozatból, amelyet hétfőn Görögország vendégeként zár.
Eredmény, Eb-selejtező, 4. csoport:
Magyarország–Portugália 3-3
Szólj hozzá