Keresés
Close this search box.

Nem mentették fel, ezért lemondott Michel Platini

blank

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) nem mentette fel a vádak alól, de négy évre csökkentette Michel Platini hatéves eltiltását, amelyet korábban a nemzetközi szövetség (FIFA) szabott ki rá. A szakember ezzel nem elégedett meg, s inkább lemondott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáról.

Platini svájci polgári bíróságon folytatja küzdelmét. A CAS állásfoglalását, illetve eltiltása részbeni fenntartását „mélységesen igazságtalannak” nevezte, egyúttal megjegyezte: „ez, véletlenül, gyakorlatilag megakadályozza őt abban, hogy a 2019-ben esedékes választáson versenybe szálljon a FIFA-elnöki posztért”.

A 60 éves sportvezetőt azért tiltotta el eredetileg nyolc évre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), mert Joseph Blatter korábbi FIFAelnök 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott neki. A svájci sportdiplomata utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFAelnök, FIFAalelnök. Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

Platini és Blatter „összeférhetetlenség” és „hűtlen kezelés” miatt kapott nyolcéves eltiltást, amelyet fellebbezésük után hat évre csökkentettek.

A CAS hétfői közleményében elismerte a szóbeli megállapodás érvényességét a két sportvezető között, ugyanakkor a kifizetés jogosságát nem. Pénzbüntetését 80 ezer svájci frankról 60 ezerre csökkentette a CAS.

Az UEFA végrehajtó bizottsága a múlt hétfői, budapesti ülésén rendkívüli ülést hívott össze május 18-ra azért, hogy tárgyaljon az elnököt érintő ügyről. A testület az Európa Liga bázeli döntője előtt – a CAS mai ítéletének ismeretében – határoz a további teendőkről.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top