Az Európa-bajnok portugálok otthonában szombaton sorra kerülő világbajnoki selejtezőn nincs vesztenivalója a magyar csapatnak – legalábbis így véli a szövetségi kapitány, Bernd Storck.
A német szakember hétfő délelőtt a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, győzni szeretnének Lisszabonban, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy a csapat versenyben maradjon a pótselejtezőt érő második helyért.
„Tudjuk, mit kell játszani a portugálok ellen, az Európa-bajnokságon már megmutattuk. Kilencven percünk van rá, hogy bizonyítsunk magunknak, s a magyar szurkolóknak, akik mögöttünk állnak. Ahogy korábban is, magabiztosan akarunk futballozni, gólt akarunk rúgni” – nyilatkozta a kapitány.
Storck újságírói kérdésre, miszerint elégedetlen lenne-e az egy ponttal, nevetve azt mondta: „adják ide az egy pontot és elégedett leszek”. Ugyanakkor soha nem lehet tudni előre, mi történik egy mérkőzésen – tette hozzá.
A válogatott már hétfőn, kora délután útra kel, ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány hangsúlyozta, ez a mérkőzés talán a szokásosnál is fontosabb, ezért érkeznek meg már öt nappal a találkozó előtt.
A Hoffenheim légiósa, Szalai Ádám jó hangulatban érkezett az edzőtáborba, hiszen klubjában egyre többször kap újra bizalmat:
„Nagyon jól érzem magam most, hogy újra megkapom a lehetőséget, természetesen ez fontos egy játékosnak.” – mondta a csatár. Jelezte, biztos abban, hogy hasonlóan nagy tempójú mérkőzést játszanak majd a portugálokkal, mint a kontinensviadalon elért 3-3-as döntetlen alkalmával.
„Nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen nekik is nagy szükségük van a három pontra. Azt gondolom, hogy a portugálok megpróbálják majd a mérkőzés jelentős részét kézben tartani, de biztos vagyok benne, hogy egy-egy labdaszerzés után nekünk is sok lehetőségünk akad majd. Ezeket a szituációkat kell majd okosan végig játszanunk.” – fogalmazott Szalai.
A magyarok négy forduló után hét ponttal a harmadik helyen állnak a százszázalékos svájciak és a kilenc ponttal második portugálok mögött. Ha Storck csapata győz az Európa-bajnok otthonában, akkor előlép a pótselejtezőt érő második helyre, vereség esetén viszont már ötpontos hátrányba kerül.
Szólj hozzá