Keresés
Close this search box.
Új edző és új sportigazgató az FC Kassánál

Új edző és új sportigazgató az FC Kassánál

Frantisek Straka és Marek Sapara is távozik, az Akadémiáról érkeznek szakemberek a helyükre.

Váltás a többségi magyar tulajdonban lévő csapatnál! A Szlovák Labdarúgó Niké Ligában szereplő FC Kassa vezetése a 14. forduló után átfogó változásokról döntött: menesztette František Straka vezetőedzőt, teljes stábját, valamint Marek Saparát, a sportigazgatót.

A cseh szakember alig egy hónapja ült le az FC Kassa kispadjára, de azóta sem sikerült fordulatot hoznia. A csapat ugyan a Nagymihály elleni győzelemmel megszerezte idénybeli második sikerét, ám az azt követő négy vereség után ismét a mezőny végén találta magát – immár öt ponttal lemaradva a 11. helyezett Szakolca mögött.

A klubnál nemcsak Strakának, hanem segítőinek – Lubomír Kordaničnak, Matej Čobik-Ferčíknek és a kapusedző Marián Kellónak – is távoznia kellett. Az átalakítás a sportvezetést is érintette: Sapara helyét Ján Gajdosík vette át, aki eddig az akadémia szakmai munkáját irányította.

Az első csapat irányítását ideiglenesen a klubon belül oldják meg. A felnőtteket mostantól az U19-es edző, Peter Černák vezeti, munkáját pedig Peter Singlár (B-csapat) és Jaroslav Kolbas (U17) segíti.

Sokáig mérlegeltünk, mielőtt meghoztuk ezt a döntést” – mondta Geri Ádám klubigazgató. – „A Trencsén elleni meccsen sem látszott javulás, miközben az előttünk álló riválisok egyre távolabb kerülnek. Új impulzusra, új energiára van szükségünk, ezért építjük most teljesen újra a szakmai alapokat.”

A klubnál bíznak benne, hogy a váltás meghozza a várt eredményeket, és megismételhetik a tavalyi dunaszerdahelyi példát, amikor a saját utánpótlásból kinevezett edzővel sikerült a mélypontról az élmezőnybe kapaszkodni.

Nyitókép: Tomas CICOŇ 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top