Keresés
Close this search box.
vancsazalan

Vancsa Zalán édesapja szerint több csapat is érdeklődik a fia iránt

A belga másodosztályú Lommel SK egyszeres magyar válogatott labdarúgójának, Vancsa Zalánnak az édesapja az M1 aktuális csatornának megerősítette, hogy fia iránt a spanyol bajnokságban éllovas Girona és a holland élvonalban szereplő Sparta Rotterdam mellett több más együttes is érdeklődik.

A Gironáról és a Rotterdamról mi már több hónapja értesültünk, de ezek mellett más érdeklődésekről is tudunk, meglátjuk, hogy nyáron mi lesz” – nyilatkozta hétfőn az M1-nek Vancsa Miklós, aki hangsúlyozta, fiának jelenleg „feladatai vannak” a Lommelnél, és nagyon motivált azt illetően, hogy a csapatnak sikerüljön feljutnia a belga élvonalba.

Ami igazán jó hír, az az, hogy a Gironánál a vezetőedző és a sportigazgató is szeretné a csapat soraiban tudni Zalánt, a Rotterdamnál pedig szintén a vezetőedző javasolta, hogy folytassa náluk a pályafutását. Természetesen a spanyol élvonal nagyon nagy dolog lenne, el is játszottunk már a gondolattal, de mindig kikérjük a fiam ügyeit intéző angol ügynökség véleményét is” – mondta a 19 éves futballista édesapja, és hozzátette, abban reménykednek, hogy a nyári átigazolási időszakban több lehetőség között kell majd dönteniük.

Ha úgy teljesít, ahogy mostanában tette, akkor nem kérdés, hogy szintet fog lépni, legyen ez a spanyol, vagy a holland első osztály, vagy bármelyik másik csapat, amiről hallani lehet” – fogalmazott Vancsa Miklós.

Vancsa Zalán a mostani szezonban 17-szer lépett pályára a belga másodosztályban, öt gól és három gólpassz fűződik a nevéhez. A Lommel szombaton – Vancsa góljának is köszönhetően – 2-0-ra nyert idegenben a Club Brugge U23-as csapata ellen. A Lommel 17 forduló után a hetedik helyen áll a tabellán, melyről az első két helyezett az élvonalba kerül, a 3-6. helyezettek pedig rájátszást vívnak a feljutásért.

(Forrás: MTI)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top