Keresés
Close this search box.
Fotó: dvtk.eu

Volt válogatott labdarúgó a DVTK új vezetőedzője

Fotó: dvtk.eu

A DVTK labdarúgócsapatának honlapján olvasható, hogy hétfőtől a volt válogatott Bódog Tamás lesz a csapat vezetőedzője.

Az együttes éléről éppen egy hete menesztették Horváth Ferencet.

„Nagy megtiszteltetés, hogy én vehetem át a DVTK irányítását, köszönöm a bizalmat! – nyilatkozta a 46 éves Bódog Tamás. – Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy mind eredményességben, mind játékban számottevően előrelépjen a csapat. Mindenkitől elnézést kérek azért, hogy ígéretem ellenére egy, a Bröndbynél tegnap este felmerült technikai probléma miatt mégsem tudtam ma reggel hazautazni, de hétfőn szívesen állok a sajtó képviselőinek rendelkezésére. Vasárnap még bajnoki mérkőzés vár rám a Bröndbyvel, de hétfőn már teljes erővel megkezdem a munkát Miskolcon.”

A hétvégi, Videoton elleni bajnoki mérkőzésen az előzetes terveknek megfelelően Vitelki Zoltán irányítja a DVTK együttesét.

Bódog Tamás Pécsett lett élvonalbeli labdarúgó, majd Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet is nyert a piros-fekete klubbal. Ezt követően Németországba szerződött, ahol az Ulm csapatával a harmadosztályból egészen a Bundesligáig menetelt – írja a DVTK honlapja. Egy rövid kitérő után Mainzban megismételte csapatával a bravúrt, élvonalba jutást ünnepelhetett. Karrierje során több sérülés is akadályozta, de így is 36 első-, és 109 másodosztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára Németországban. Eközben 2000 és 2003 között öt alkalommal a magyar válogatott mezét is magára húzhatta.

Edzői pályafutását a Mainznál kezdte, majd a Videoton hívására 2009-ben hazatért, és Mezey György segítőjeként az első évben ezüst-, a másodikban aranyérmet nyert. Ezt követően egykori ulmi edzője, a lipcsei sportigazgató Ralf Rangnick kérésére lett a RB Leipzig felemelkedésének aktív szereplője. A negyedik osztályban kezdte el a munkát Alexander Zorniger vezetőedző mellett, és nagy bravúrral – egymást követő két évben is feljebb lépve – egészen a másodosztályig jutottak. A mostani idényben ismét Alexander Zorniger társaként dolgozott, a dán első osztályban második helyen álló Bröndby csapatát hagyta el a DVTK hívására. Most először lesz vezetőedző egy csapatnál.

A DVTK 22 fordulót követően a 11., kieső helyen áll az OTP Bank Ligában 21 ponttal.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top