Bátori Bence Szolnokon, a férfi vízilabdabajnoknál folytatja karrierjét.
A 25 éves világbajnok az ob I-ben idén is harmadikként végzett OSC-től igazolt át a Zagyva-parti város elitcsapatához, amelyhez két esztendőre írt alá – adta hírül pénteken a www.vlv.hu szaklap.
„Az elmúlt években három alkalommal hívtak, most, a negyediknél gondoltam úgy, hogy elérkezett az idő, és elfogadtam az ajánlatot. Úgy tudom, hogy a világ egyik legjobb játékosának helyére hívnak, és ez természetesen külön megtiszteltetés. Mindig is szerettem volna Cseh Sándorral együtt dolgozni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a közös munka” – nyilatkozta a pólós.
Érdekesség, hogy eddig mindig háromévente következett be a klubváltás Bátori pályafutásában, aki a Honvédnél, az Egernél és legutóbb az OSC-nél is ugyanannyi időt töltött el. Új csapatánál az a célja a gólerős játékosnak, hogy magyar bajnok legyen. Hozzátette, hogy az új szezonra várhatóan még jobban megerősödik a hazai ob I.
„Az OSC nagyon erős igazolásokat fog még bejelenteni, a Fradiból is ‘bombacsapat’ lesz, az Eger pedig mindig nagyon jó. Azt gondolom, hogy négy csapat pályázhat joggal a következő bajnoki címre” – nyilatkozta Bátori Bence.
Szólj hozzá