Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (VLV - magyar férfi vízilabda-válogatott)

Férfi Európa Kupa döntőt is rendezhet Magyarország

Fotó: Facebook (VLV - magyar férfi vízilabda-válogatott)

A Magyar Vízilabda Szövetség tényleg minden Magyarországra hozható vízilabda csúcseseményt megrendezne, így a férfi válogatottak számára első alkalommal kiírt Európa Kupa jövő évi döntőjének rendezési jogára is pályázatot adhatnak le a közeljövőben.

Nemcsik Balázs, a szervezet ügyvezető igazgatója a Digisport hétfői Reggeli Start című műsorában elmondta: megtehették volna, hogy az első évben kívülről figyelik az új sorozatot, de mivel a közelmúltban több változás is történt a férfi válogatott keretében, a csapatnak idő és jó pár mérkőzés kell ahhoz, hogy összeálljon, s Märcz Tamás szövetségi kapitánynak most minden összecsapás fontos.

Hozzátette: az Európa Kupa lebonyolításában végül egy rövidített verziót fogadtak el, s úgy gondolja, hogy a jövő év elején kezdődő versenysorozat jól szolgálhatja a férfi válogatott fejlődését. Ugyanakkor a szövetségnek az is fontos, hogy a szurkolók újra itthon láthassák majd a magyar nemzeti csapatot. Erre lesz is lehetőség, hiszen Olaszország és Horvátország mellett az egyik selejtezőcsoportot 2018. február 15. és 18. között éppen Magyarország rendezheti. Az ellenfelek pedig Spanyolország, Franciaország, Románia és Grúzia lesznek, s a körmérkőzések után az első három együttes jut be az április 5. és 8. között sorra kerülő nyolcas döntőbe. Kitért arra is, hogy a sorozat ugyan pénzdíjas, ám ennek mértéke – mint a vízilabdában megszokott – elmarad majd a befektetett összegtől.

Nemcsik jelezte: a hazai szövetség számára stratégiai cél, hogy akárcsak a közelgő Európai Szuperkupát, így más nemzetközi vízilabda csúcseseményeket is Magyarországra hozzon, s hamarosan eldől, hogy pályáznak-e a férfi Európa Kupa nyolcas fináléjának megrendezésére.

A férfi válogatottnál bekövetkezett személyi változások kapcsán elmondta: szurkolóként bízik abban, hogy a két olimpiai bajnok, Varga Dénes és Hosnyánszky Norbert csak ideiglenesen mondta le a válogatottságot, s kijelentette, hogy az esetleges folytatásról a játékosoknak és a szövetségi kapitánynak kell majd megegyeznie. Kiemelte: az egyik legfontosabb most az, hogy megtalálják azokat a fiatalokat, akik Hosnyánszkyékhoz hasonló karriert futhatnak majd be.

Gerendás György másodedző távozása kapcsán megjegyezte, hogy a szakember annak idején eleve egyéves közös munkáról egyezett meg Märcz Tamással. Az eddig az utánpótlás területén tevékenykedett Horkai György szövetségi edzővel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy utóbbi továbbra is a szövetség alkalmazottja marad, csak még az nem dőlt el, hogy milyen minőségben.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top