Keresés
Close this search box.

Újrajátsszák a Sydney Olimpia vízilabdadöntő mérkőzését

blank

Nyár végén rendezik meg a Waterpolo All Star Festivalt, melynek keretében az immár Millennium Masters néven visszatérő hazai vízilabdás sztárgárda ismét összecsap a 2000-es sydney-i olimpiai döntős ellenfelével, az orosz válogatottal. Ezzel a hazai vízilabda-történelem egyik legmeghatározóbb mérkőzésének visszavágóján izgulhatunk újra a legényekért. A vízilabda ünnepének a Duna Aréna ad otthont 2019. augusztus 30-31-én.

A 2000-es Sydney Olimpia előtt 24 évig nem született hazai olimpiai arany vízilabdában, de az oroszok elleni 13-6-os győzelemmel Magyarország újra nagyhatalommá vált ebben a sportban. Ezen a döntőn láthattuk az olimpiák történetének egyik legszebb vízilabda gólját, amikor Vári Attila két másodperccel az első negyed letelte előtt csavar góllal szerzett 3:1-es vezetést. 19 évvel az ikonikus győzelem után, most Kásásék újra megmérkőznek egykori legnagyobb ellenfelükkel. A kihívás nehézségét jelzi, hogy idén újoncokat is avat a Millennium Masters csapata: két olyan játékossal is bővülnek, akik ugyancsak olimpiai bajnokok és befejezték már aktív pályafutásukat. A Millennium Masters sztárgárdát erősíti majd Madaras Norbert, kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok, valamint Varga Dániel olimpiai és világbajnok vízilabdázók. Ezáltal a csapat mérlege az aranyérmeket tekintve mostantól 34 olimpiai és 14 világbajnoki aranyéremre nőtt.

A Millennium Masters a 2017-es FINA úszó-világbajnokság keretében megrendezett nagysikerű Masters vízilabda torna alkalmából szállt újra vízbe hosszú kihagyás után. A közönség szeretetére és a nagy érdeklődésre való tekintettel a fiúk úgy döntöttek, hogy ezután is együtt maradnak, és 2018-ban megmérkőznek a világválogatottal a Millennium Masters All Star Gálán. A rendezvény iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a jegyek alig néhány hét alatt elkeltek, ezért egy közönségtalálkozóval összekötött edzőmérkőzést is kellett szervezni az összecsapás előtti napon, hogy minden rajongó láthassa kedvencét újra játszani.

„Idén már egy jóval nagyobb szabású rendezvényben gondolkodtunk. Célunk a Waterpolo All Star Festival-lal, hogy egy olyan vízilabdásokról, a vízilabdásoknak, rajongóknak és az utánpótlás sportolóknak szóló rendezvényt szervezzünk, amin presztízsértékű a játékosok részvétele, valamint növelni tudjuk az utánpótlás játékosok számát és népszerűsíteni a masters sportot” – mondta el Fetter Balázs a Waterpolo All Star Festival főszervezője.

A Sydney Olimpiai döntő visszavágója egy eseménysorozat kezdete, tervben van, hogy az elkövetkező években az athéni és pekingi olimpiai döntők visszavágóját is megrendezik hasonló nagyszabású esemény keretében.

A Duna Arénában rendezett kétnapos fesztiválon a Millennium Masters megmérkőzik az Európa-bajnok férfi Masters csapattal is, valamint emellett a magyar női válogatott is játszik a kínai és a junior női válogatottal. Az utánpótlás korosztályok legjobbjai is vízbe szállnak a két nap alatt, az U12-től az U15-ös korosztályig, Kelet és Nyugat válogatottja oda és visszavágót is játszanak. Az utánpótlás korosztály két legerősebb meccse, az ifi és a junior válogatottól várható, előbbi a horvátok, utóbbi pedig Szerbia ellen játszik ki-ki meccset.

„A fesztivál ideje alatt nem csak mérkőzéseket láthatnak a nézők, hanem tartalmas programokkal is készülünk, ezek részleteit később áruljuk el. Ami már biztos, hogy a mérkőzéseken túl, lesz múltidézés a kivetítőkön, közönségtalálkozó és dedikálás is. Az 5500 férőhelyes Duna Arénába már elindult a jegyértékesítés, és idén is rekordeladást várunk, ami azt a visszajelzést adná számunkra, hogy a hazai élsport eredményei még mindig valós értékeket képviselnek. A legfontosabb azonban mégis az, hogy megteremtsük annak a lehetőségét, hogy népszerűsíthessük a vízilabdát, ezen belül pedig az utánpótlás és masters sportot. Büszkék vagyunk rá, hogy a nézők, vízilabdarajongók már évről-évre várják, hogy újra láthassák kedvenceiket a medencében” – tette hozzá Fetter Balázs, az esemény főszervezője.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top