Keresés
Close this search box.

Európa egyik legnagyobb horgászversenyét rendezik a Balatonon

blank

Idén már harmadik alkalommal rendezik meg, április 24. és 29. között, a Balaton legnagyobb pontyhorgász versenyét, a Nemzetközi Balatoni Bojlis Kupát (IBCC), mely egyben Európa egyik legnagyobb horgászversenye is.A viadalra 19 országból 130 csapat érkezik. A verseny Alsóörstől Keszthelyen át Balatonöszödig, 23 település érintésével 43 helyszínen zajlik.

A 3 fős csapatoknak 140 óra alatt a lehető legtöbb 5 kg-nál nagyobb pontyot kell kifogni. A csapatok az északi parton 350, a délin 450 méteres távolságig húzhatják be végszerelékeiket csónakkal. Másodfokú viharjelzés esetén vízre menni tilos!A verseny történetének eddigi legnagyobb hala egy több mint 23 kg-os ponty volt, amit a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. csapatának tagja, Tulipán Tibor fogott ki – áll a Tematic Media Group Kommunikáció tudósításában. Tavaly egyébként egy cseh csapat a SportCarp nyert, amely idén szeretné megvédeni címét.

Az IBCC Európa egyik legnagyobb nemzetközi bojlis versenye, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez már a harmadik alkalom, hogy Európa legjobb pontyhorgászait vendégül láthatjuk. Idén még több balatoni helyszínt sikerült bevonnunk, így biztos vagyok benne, hogy a külföldi vendégeink fogástól függetlenül szép emlékekkel térnek majd haza.” – mondta Dr. Szűcs Lajos MOHOSZ elnök.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top