Az első helyen kiemelt Babos Tímea a török Ipek Soylu ellen kezdi meg szereplését egyesben a jövő héten a budapesti, 226 750 dollár összdíjazású női keménypályás tenisztornán.
A vasárnapi sorsoláson kiderült, hogy ha a világranglistán 33. magyar játékos legyőzi 163. helyen rangsorolt riválisát, akkor a 16 között a brit Naomi Broady (103.) vagy egy selejtezőből érkező ellenfél következik.
„Sosem lehet arról beszélni, hogy egyszerű vagy nehéz a sorsolás, mindenesetre remélem, jól sikerül majd a bemutatkozásom. Mindig örömmel játszom idehaza, edzettem már a centerpályán, és fekszik nekem a borítás” – mondta a sorsolás után a világranglistapontot adó tornán az idén még nyeretlen Babos, aki párosban a nemrég Australian Open–bajnok Lucie Safarovával indul a BOK Csarnokban. A két játékos korábban szerepelt már egymás oldalán, 2014-ben megnyerték a sydneyi tornát.
Az egyesben második helyen kiemelt cseh játékos (46.) eddig hét egyéni és 12 páros trófeát gyűjtött, s 2015-ben a Roland Garroson döntőt vívott. Párosban négy Grand Slam–címet ünnepelhetett az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán.
A budapesti viadal főtábláján egyesben két szabadkártyás magyar lesz még a 2015-ben junior US Open–bajnok Gálfi Dalma (156.) és Stollár Fanny (282.) személyében. Előbbi a hetedik helyen kiemelt francia Oceane Dodin (66.), míg Stollár a montenegrói Danka Kovinic (69.) ellen kezd.
Párosban magyar részről – Babos és Safarova mellett – Bukta Ágnes Stollár Fannyval, Udvardy Panna pedig az orosz Anna Blinkovával indul.
Ami a vasárnap és részben hétfőn sorra kerülő selejtezőt illeti, Udvardy a harmadik helyen kiemelt román Ana Bogdannal, a szintén szabadkártyás Bukta Ágnes pedig a negyedikként rangsorolt belga Maryna Zanevskával kezd. A főtáblára jutáshoz két meccset kell nyerni.
A vasárnapi sorsolásra a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány pesti központjában került sor, s az eseményt követően Babos Tímea és Lucie Safarova ajándékokat adott át olyan kórházi kezelésben részesülő gyerekeknek, akik az alapítvány jóvoltából családjuk jelenlétében gyógyulhatnak.
A Magyar Tenisz Szövetség és az alapítvány idén elindult együttműködésének keretében Szeles Mónika, a kilencszeres Grand Slam–bajnok magyar származású teniszező, aki szombaton a Magyar Tenisz Napjának díszvendége lesz, felajánlja dedikált teniszütőjét értékesítésre az alapítványnak. Az aukcióból befolyó összeget a Ronald McDonald Házak működtetésére fordítják majd.
Forrás: MTI
Szólj hozzá