A hullámvölgyekkel teli Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyének harmadik fordulójában az orosz Jelena Vesznyina elleni meccsen nem tudott felülkerekedni ellenfele felett Babos Tímea, aki ezzel búcsúzott a tornától.
A világranglista 28. helyén álló magyar játékos először találkozott 30 éves ellenfelével, aki a 15. helyen áll a WTA-rangsorban, mely pályafutása eddigi legjobbja. Babos három, míg Vesznyina két tornagyőzelemnél tart, utóbbi viszont tavaly elődöntőt játszott Wimbledonban.
A február végén Budapesten harmadik trófeáját begyűjtő Babos remekül tartotta a 14. helyen kiemelt orosz által diktált tempót, mígnem 1:2-nél elvesztette az adogatását. Thomas Drouet edző 2:3-nál több agresszivitást kért magyar tanítványától a szünetben, ám több brék már nem esett az első szettben, melyet 48 perc alatt Vesznyina nyert meg.
A folytatásban a 23 éves Babos húzott el 3:0-ra, ekkor az orosz hívatta be edzőjét-édesapját tanácsért. A játék képe azonban nem változott, Babos remek megoldásokat mutatott be, ellenfele pedig kevésbé hatékonyan gyorsított, és visszaesett a játéka. Aztán 5:1-nél Vesznyina már folyamatosan rontott a tikkasztó kaliforniai hőségben – 34 fokot mutatott a hőmérő -, így a magyar játékos 6:1-gyel kiegyenlített.
Az orosz bekérte az orvost, a melegre panaszkodott, megmérték a vérnyomását, s hosszabb szünet után a folytatás mellett döntött. Ahogy várni lehetett, a szenvedő Vesznyina igyekezett rövid pontokat játszani, de 2:1-nél ismét Babos került lépéselőnybe. Ezt – némileg váratlanul – két újabb gyors brék követte, majd 3:3-nál mindketten összeszedték magát, és hozták a szervájukat. A magyar teniszező 4:5-nél újra elbizonytalanodott, alapütéseket rontott, kettős hibát ütött, Vesznyina pedig a harmadik meccslabdáját már kihasználta.
A WTA honlapja szerint a mérkőzés 2 óra 16 percig tartott.
Eredmény, nők (7,67 millió dollár összdíjazás), 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Vesznyina (orosz, 14.)-Babos (25.) 6:4, 1:6, 6:4
Szólj hozzá