Keresés
Close this search box.

Éremszerzés a cél a 2018-as téli olimpián

blank

A női és férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók számára is az éremszerzés a cél a 2018-as pjongcsangi téli olimpián. Kósa Lajos a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a közelmúlt eredményei alapján mindkét nem képviselőivel szemben reális elvárás a dobogós hely a téli játékokon, sőt, az arany megszerzését sem tartja kizártnak.

„A Magyar Olimpiai Bizottság és az állami sportvezetés is mellettünk áll, de ennek az olimpiai programnak a megvalósításához a mostani 380 millió forintos támogatás nem elegendő – hangsúlyozta a sportvezető. – Azt gondolom, hogy a világ- és Európa-bajnokságokon, valamint a Világkupákon egyéniben és váltóban mutatott teljesítményünknél többet nem tudunk letenni az asztalra.”

A MOKSZ elnöke beszámolt róla, hogy a MOB idei rangsorában, amelyben az olimpiai versenyszámok világversenyein elért eredmények alapján értékelték a 17 kiemelt sportágat, a korcsolyasport történelmi sikert elérve harmadik lett az úszás és a kajak-kenu mögött.

„A téli sportágak közül korábban még egyik sem volt ilyen előkelő helyen ebben a rangsorban, s ez egyben azt is jelzi, hogy a rövidpályás szakág a világ élvonalának közvetlen közelében van” – mondta.

A rövidpályás gyorskorcsolyázó férfiak Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Lui Shaoang, Burján Csaba összetételben – sportágtörténelmi sikert elérve – aranyérmet nyertek váltóban a múlt vasárnapi sanghaji Világkupa-versenyen.

Fotó:sport365.hu 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top