Keresés
Close this search box.

Gyurkovics Ferenc az új súlyemelőkapitány

blank

Eddig az utánpótlást irányította, most azonban a magyar súlyemelő-válogatott szövetségi kapitánya lett Gyurkovics Ferenc.

Dobos Imre, a sportág hazai szövetségének (MSSZ) elnöke elmondta, hogy a 35 évesen is még aktívan emelő Gyurkovics az elnökség határozatának megfelelően hétfőn vette át a felnőttcsapat vezetését. A versenyzéstől nem vonul vissza, a válogatottban azonban már nem szerepel – tette hozzá az elnök.

Gyurkovics előtt a múlt év végétől ideiglenesen Haragos Attila korábbi másodedző látta el a kapitányi feladatokat.

„Attila megbízatása április 30-án lejárt, de ő is marad az MSSZ kötelékében: szövetségi edzőként dolgozik tovább a válogatott mellett” – tudatta Dobos Imre. Az utánpótlás szövetségi kapitánya az eddig a legfiatalabb korosztályért felelős Likerecz Attila lett.

Haragos ideiglenes megbízását megelőzte az addigi szövetségi kapitány, Ördögh István távozása. Neki azért köszönték meg szakvezetői munkáját, mert a magyar férfiválogatott nem tudott kvótához jutni a riói olimpiára kvalifikáló, novemberi, houstoni világbajnokságon. Az idén április elején rendezett norvégiai kvalifikációs Európa-bajnokságon viszont sikerült a férficsapatnak a lehetséges egyetlen olimpiai kvótát megszereznie, többek között Gyurkovics jó teljesítményének is köszönhetően, aki súlycsoportjában, a 105 kilósok között a 12. lett.

Gyurkovics a nemzetközi mezőnyben 1998-ban mutatkozott be a junior vb-n elért 9. helyével. A felnőttek között 2002-ben világbajnoki 14., 2003-ban pedig 6. lett, a 2004-es athéni olimpián szerzett ezüstérmétől doppingvétség miatt utóbb megfosztották. Kétéves eltiltás után visszatért a versenyzéshez, 2010-ben kilencedikként végzett az Európa-bajnokságon, legjobb Eb-szereplése alkalmával pedig a hetedik volt 2013-ban. Ez utóbbi évben érte el legjobb vb-helyezését is, amikor tizedik lett.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top