Keresés
Close this search box.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Mentálisan erősödne Szatmári András

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Habár a hétvégén élete legjobb felnőtt világkupa-eredményét érte el a kardozó Szatmári András, ennek ellenére úgy érzi, hogy fejben még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy a világ élmezőnyébe kerüljön.

A Vasas 23 éves, csapatban világbajnoki ezüstérmes vívója a Győrben rendezett Gerevich-Kovács-Kárpáti vk-viadalon a selejtezőből indulva egészen az elődöntőig menetelt, s lett végül harmadik.

„Örülök, hogy hazai közönség előtt sikerült megszereznem a harmadik helyet” – mondta hétfőn Szatmári az M4Sport Sportreggeli című műsorában, hozzátéve, hogy kifejezetten hosszú hétvégén van túl. Pénteken a selejtezőben a csoportkör után még egy asszót vívott a főtábláért, amelyen aztán szombaton öt mérkőzésen lépett pástra, vasárnap pedig a csapatversenyben szerepelt.

A legértékesebb siker a világranglista-vezető dél-koreai Kim Jung Hvan elleni volt Szatmári számára, aki a 32 között hatalmas csatában győzte le olimpiai bronzérmes ellenfelét. Mint mondta, úgy lépett pástra, hogy nincs veszítenivalója, s az asszó során fizikálisan és mentálisan is összeszedett volt.

„András szellemesen és jól vívott, az áprilisi csapat-világbajnokságon mutatottnál sokkal jobb teljesítményt nyújtott, lendületesebb volt és szépen váltogatta akcióit” – méltatta a sportolót Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány.

Az országos bajnokságon egy hete aranyérmes Szatmári megemlítette, hogy Győrben sikerült fejben is erősnek lennie, ám továbbra is úgy érzi, hogy elsősorban mentálisan kell fejlődnie, ott van még komoly lemaradása a legjobbakkal szemben.

A fiatal kardozó beszélt a nyári edzőváltásáról is. Mint mondta, a sikertelen olimpiai kvalifikációt követően úgy érezte, változtatnia kell.

„Környezetváltásra volt szükségem. Remélem, jó döntést hoztam, most úgy néz ki, igen, de egy hosszú folyamat elején járunk, fokról fokra szeretnék menni előre” – utalt a Gárdos Gábor trénerrel megkezdett közös munkára.

Udvarhelyi Gábor ezzel kapcsolatban annak a véleményének adott hangot, hogy a versenyzőknek kell határozniuk arról, kivel dolgoznak együtt, s a döntésüket el kell fogadni.

A vasárnapi csapatversenyben hatodik helyen végzett a Szatmári, Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összeállítású együttes, mely előbbinek, illetve a kapitánynak is csalódást jelentett, ugyanakkor mindketten úgy vélték, nem történt tragédia.

„Egyértelműen érmet vártam, de ilyen néha előfordul. Én azt hiszem, hogy ebben a csapatban nagyon sok van, s a következő olimpiára egyértelmű elvárás a kijutás a kardválogatottal szemben” – jegyezte meg Udvarhelyi Gábor.

 

Forrás: MTI

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top