Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke és Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint a magyar atléták helytálltak a párizsi olimpián.
Halász Bence kalapácsvetőnek köszönhetően egy ezüstérmet nyert a magyar válogatott a párizsi olimpia atlétika versenyein, melyen 43 nemzet osztozott az ötkarikás érmeken. Halász mellett Krizsán Xénia végzett még pontszerző helyen (7.), ezzel a nemzetközi szövetség (WA) pontszerző listáján a magyarok a 43. helyen végeztek, míg a sportági éremtáblázaton a házigazda franciákhoz hasonlóan a 31. pozíciót foglalják el.
„Emelem kalapom a magyar sportolók párizsi szereplése előtt, ismét bizonyítottuk az erőnket” – mondta a hazai szövetség honlapjának Gyulai Miklós. – „Természetesen emelem kalapom a magyar atléták előtt, akik anélkül, hogy mélyebb szakmai elemzésbe fognék, kijelenthetem, bizonyították rátermettségüket, bizonyították azt, hogy lehet és érdemes rájuk számítani, értük dolgozni, őket támogatni” – tette hozzá a sportvezető, majd megköszönte a magyar „atlétikacsalád” munkáját, mivel véleménye szerint sokan dolgoztak azon, hogy megmutassák, a sportágnak nem csak fényes múltja, hanem biztató jelene és sokat ígérő jövőképe is van.
Scheidler Géza sportszakmai igazgató is hasonlóan értékelt, és büszkén irányította a delegációt, amely meglátása szerint kitett magáért.
„Immáron rendhagyó módon a versenyzőink is értékelik magukat, az edzőiket is meghallgatjuk, kíváncsiak vagyunk arra, ők miként látják szereplésüket, nekik mik voltak az elvárásaik. Ezek begyűjtése megkezdődött, a teljes átfogó, mindenre kiterjedő értékelést ezt követően, a szakágvezetők bevonásával készítjük el” – mondta Scheidler, aki azt is kiemelte, hogy az előző olimpia óta rengeteg kihívással kellett szembenéznie az atlétáknak, mivel a 2022-es és 2023-as év már a hazai világbajnokság jegyében telt, ami hatalmas kihívást és felelősséget jelentett, majd három évbe belesűrítve következett az olimpiai kvalifikációs időszak is.
„Akik eljutottak Párizsba, azok olyan egyáltalán nem szabványos olimpiai ciklust csináltak végig, hogy önmagában már a kvalifikációjuk maximális dicséretet érdemel! Nem szabad elhallgatni, voltak, akiknek nem sikerült, akik ezeket a felettébb rázós akadályokat nem tudták megugrani, de ők is mindent megtettek, a sport azonban már csak ilyen” – hangsúlyozta Scheidler, aki kiemelte Halász Bence klubjában, a szombathelyi Dobó SE-ben zajló munkát, amely négy sportolót juttatott ki kalapácsvetésben az olimpiára, így méltán nevezheti magát „ötkarikás műhelynek„.
A sportszakmai igazgató szerint nem lehet szó nélkül elmenni a nemzetközi színtéren zajló változások mellett, mivel több olyan ország is felzárkózik, amely eddig nem szerepelt az atlétika térképén – zárójelben megjegyezte, ennek hátterében az orosz edzők feltűnése is állhat. „Egyértelműen kirajzolódik egy nemzetközi kooperáció, amelynek résztvevői kell legyünk. Ennek érdekében volt több rendkívül komoly tárgyalásom, amelynek részleteiről még nem időszerű beszélni – maradjunk annyiban, a jelek szerint jó esélyünk van arra, hogy számoljanak velünk is. Félreértés ne essék, itt nem edzők ide- vagy odahozataláról van szó, sokkal inkább egy olyan nemzetektől független tudásmegosztó közösségről, amelynek tagjai között nekünk is ott kell lennünk! A nemzetközi körforgásban való részvétel, a tudásorientáció a jövőnk, ezekben a műhelyekben kell okosaknak, szemfüleseknek, tudásra éhezőknek lennünk” – zárta gondolatait Scheidler Géza.
(Forrás: MTI, nyitókép: Rabb Krisztián (j3), Szatmári András (j2), Szilágyi Áron (j4), Gémesi Csanád (b3), az olimpiai ezüstérmes magyar kardcsapat tagjai, Habsburg György párizsi nagykövet (b), Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (j) és Kuttor-Bragmayer Zsanett triatlonos (b2) az olimpiai játékokról tudósító magyar újságírók számára tartott fogadáson a párizsi magyar nagykövetségen 2024. augusztus 1-jén. MTI/Illyés Tibor)
Szólj hozzá