Keresés
Close this search box.

Teniszlegendák csapnak össze Óbudán

blank

Az április 22-én kezdődő budapesti salakpályás férfi tenisztornán Marat Szafin és Goran Ivanisevic is összecsap majd egymással.

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a két legendás játékos április 23-án, a selejtezős mérkőzéseket követően lép pályára 15 órakor az óbudai Nemzeti Edzés Központban.

A 37 éves Szafin két Grand Slam tornát nyert, 2000-ben a US Openen Pete Samprast verte a döntőben, 2005-ben pedig az Australian Open fináléjában Lleyton Hewitt felett diadalmaskodott, ezen kívül pedig még kétszer volt döntős Melbourne-ben. A 2009-ben visszavonult orosz játékos 15 tornagyőzelmet aratott, 2000 novemberében világelső is volt, tavaly pedig beválasztották a Hírességek Csarnokába.

A 45 éves horvát Ivanisevic legnagyobb eredménye a 2001-es wimbledoni diadal volt, amely három elvesztett döntőt követett: 1992-ben Andre Agassi, 1994-ben és 1998-ban pedig Sampras hiúsította meg Grand Slam-álmait Londonban. Három esztendővel később a világranglista 125. helyezettjeként vágott neki a versenynek, két héttel később pedig wimbledoni bajnokként már a 16. helyen állt. Hazaérkezése Splitbe az ország egyik legnagyobb örömünnepe volt, 150 000 ember fogadta őt a kikötőben. A 2004-ben visszavonult Ivanisevic jelenleg a cseh Tomas Berdych edzője.

Magyarország első ATPtornáján többek között a francia Lucas Pouille és Gilles Simon, a ciprusi Markosz Bagdatisz, a szerb Viktor Troicki, a spanyol Fernando Verdasco, a horvát Ivo Karlovic és az ukrán Alekszandr Dolgopolov jelezte részvételét.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top