Keresés
Close this search box.
Fotó: Facebook (Vasas SC)

Az angyalföldi önkormányzat elismerését fejezte ki a Vasasnak és a Honvédnak

Fotó: Facebook (Vasas SC)

A városrész riói olimpián sikeresen szerepelt klubjait és sportolóit köszöntötte a 13. kerületi önkormányzat képviselő-testülete. A kerület 12 millió, illetve 8 millió forintos támogatását a Vasas SC-nek és a Budapesti Honvéd SE-nek Tóth József polgármester nyújtotta át.

Az önkormányzat pénteki tájékoztatása szerint a csütörtöki ceremónián a sportolókat Szabó Gabriella (Honvéd), a Rióban két aranyérmet nyerő kajakos, valamint Sastin Marianna (Vasas) világbajnok birkózó, míg a klubokat Markovits László, a Vasas elnöke és Molnár Imre, a BHSE ügyvezető elnöke képviselte.

Tóth József beszédében kiemelte, hogy a nyolc magyar aranyéremből hetet, a három ezüstből kettőt, míg a négy bronzból egyet a két egyesület sportolói nyertek, akik ezzel dicsőséget szereztek az országnak és a kerületnek egyaránt.

„Az önkormányzat nagyon fontosnak tartja a helyi sportmozgalom közösségteremtő és megtartó hatását, nevelő funkcióját, egészségmegőrző szerepét, ezért rendszeresen támogatja a diáksportokat, a szabadidősportokat és a versenysportok utánpótlás nevelését” – idézte a közlemény a polgármestert, aki hangsúlyozta, az olimpikonok teljesítménye elismerést érdemel, „áldozatvállalásuk, több évtizedes, testet-lelket próbára tevő” erőfeszítéseik példaképpé avatják őket.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top