Keresés
Close this search box.

Felkészült az egészségügyi szolgálat

blank

Már elérhető a 17. FINA Világbajnokság telefonos ügyfélszolgálata, amely angol és magyar nyelven ad személyre szabott tanácsot a világesemény iránt érdeklődőknek. A vb biztonságos lebonyolítását támogató mentőszolgálatok és a Világbajnokság Orvosirányítási Központja pedig felkészültek arra, hogy bármely hirtelen jelentkező egészségügyi probléma esetén szakszerűen ellássák a versenyzőket, nézőket.

Dr. Merkely Béla, a 17. FINA Világbajnokság Orvosirányítási Központjának igazgatója elmondta, kifejezetten összetett feladatot jelent a 17. FINA Világbajnokság elit versenyeinek, valamint az azt követő masters viadalok orvosegészségügyi ellátása. Hat sportág öt helyszínének, illetve további nyolc edzőhelyszínnek a biztosítását kell megoldania az orvosi stábnak – írja a vb hivatalos holnapja. Az 550 fős, orvosi és egészségügyi végzettséggel rendelkező munkatársból, valamint a medikusokból álló gárda már meg is kezdte a munkáját, hiszen a világbajnokság ugyan csak pénteken veszi kezdetét, de a szinkronúszó és műugró sportolók már megérkeztek, és el is kezdték a helyszíni edzéseket a beosztott orvosok, illetve szakdolgozók biztosítása mellett.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top