Beszédes számokból lehet arra következtetni, hogy Lubics Szilvia, a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség (IAU) most közölt világranglistájának harmadik helyezettje a női – esetében még véletlenül sem a „gyengébb” – nem egyik egészen különleges képviselője.
Beszédes számokból lehet arra következtetni, hogy Lubics Szilvia, a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség (IAU) most közölt világranglistájának harmadik helyezettje a női – esetében még véletlenül sem a „gyengébb” – nem egyik egészen különleges képviselője.
A Nagykanizsán élő háromgyermekes családanya tavaly harmadszor győzött a 246 kilométeres Athén-Spárta Spartathlon ultra-maratoni versenyen, és benne tisztelhetjük az első olyan hölgyfutót, aki 27 óránál rövidebb idő alatt ért a célba. Eddigi öt teljesítésének köszönhetően ötszörös spártai hősnő. Tavaly hozzávetőlegesen 8000 kilométert hagyott futva maga mögött…
„Ezt csak megszállottan lehet csinálni, új és új célok meghatározásával, és persze kitartással. Ha arra gondolok, hogy 4 kilométereket lekocogó kismamaként kezdtem, és tavaly már volt olyan hét is, amikor a felkészülésem közben hét nap alatt 250 kilométert „trappoltam”végig, olykor magam is elcsodálkozom. Mostanában, hogy a 24 órás versenyre készülök, ismét a 200 kilométeres heti terhelés határát súrolom. Izomzattal és idegekkel jól bírom a gyűrődést, sokkal kevésbé a gyomrommal. Általában a futás tizenkettedik órája után szoktak a gondok jelentkezni. Ilyenkor kell nagyon észnél lenni, és átgondoltan gondoskodni az energiaraktárak és az elveszített folyadék pótlásáról. A nekem megfelelő szénhidrát-dús és aminosav tartalmú „koktélok” alapanyagát a versenyek előtt magam keverem ki és csomagolom címkézett kis tasakokba. Ezeket oldom fel és juttatom el a rajt előtt a frissítő állomásokra. Ha egyszer egy repülőtéri ellenőrzésnél felnyitnák a bőröndömet, a biztonságiak „fogásra” gyanakodva gyorsan kiszúrnák a fehér port tartalmazó csomagocskákat, és akkor nem is tudom, hogy miképpen tudnám tisztázni magamat. ” – nyilatkozta – titkaiba is beavatva – a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának Lubics Szilvia.
Nagyon ritka az ultrafutásban a pénzdíjas verseny, és Szilvi hősies Spartathlon győzelmének szokásos elismerése is csupán az olajágkoszorú, az érem és az emlékplakett volt. Eddigi eredményeivel annyit sikerült elérnie, hogy néhány szponzorának köszönhetően a sportruházat beszerzésénél és a versenyzés megszervezésénél a családi kasszához ne kelljen hozzányúlnia. A hosszú távok megtétele ugyanakkor időigényes foglalatosság, olykor fél napokat kell rászánnia az edzéstervben foglaltak teljesítésére.
„A hátteret felváltva biztosítjuk egymásnak a férjemmel. Pontosan beosztjuk, hogy kinek kell az iskolából hazaérkező gyerekeinket fogadni, ellátni és a tanulásukban segíteni. Ők még nem kaptak kedvet a futáshoz, bár a kondizó nagyfiunk érdeklődését egyre jobban felkelti az, ami számomra az önmegvalósítást és teljesítés örömét jelenti.”
Úgy gondolja, hogy a világranglistán még feljebb is léphet. Valójában, már a 2014-es rangsorban is lehetett volna második, ha beszámítják a bánatára nem IAU „címkével” felruházott ausztriai versenyét, ahol a 12 óra alatt teljesített 141.9 kilométeres teljesítményével korosztályos világcsúcsot javított. Így is büszke arra, hogy olyan célok megvalósítására vállalkozhat, amelyre rajta kívül nem sokan. És ez az összehasonlítás a nőkre és a férfiakra is igaz.
(fotó: Bányász Árpád)
Korábban írtuk a témában:
Ultrabalaton 2015 – Lubics Szilvia tartott előadást az egyéni indulóknak
Szólj hozzá