Már most kijelenthető, hogy idén több nagyágyú érkezik Budapestre a IV. Hungarian Darts Trophy-ra.
A European Tour magyarországi állomása szeptember 20. és 22. között lesz az MVM Dome-ban. A sportágban a világ legjelentősebb szervezete, a PDC szabályt módosított, ennek köszönhetően eldőlt, hogy a világranglista első 16 helyezettje is lehetőséget kap az indulásra. Korábban a Pro Tour ranglista TOP 16-os mezőnye állhatott tábla elé. A szombati kiemelés azonban továbbra is az utóbbi rangsor alapján történik.
„A szabálymódosítás értelmében szeptember 20-án, pénteken, a magyar versenyzők mellett már világsztároknak is szurkolhatunk. Az aznapi kedvező jegyárak miatt így szinte garantált a teltház és a hagyományosan kiváló hangulat a European Tour budapesti állomásának első estéjén is” – áll a szervezők közleményében.
A Hungarian Darts Trophy tavaly nézőcsúccsal zárt. Összesen 19 ezren váltottak jegyet az MVM Dome-ba. A háromnapos versenyen áttörésnek számított az, hogy Major Nándor személyében a pénteki nap után volt magyar továbbjutó. A döntőben az azóta világbajnoki címet szerző – és Budapesten kilencnyilast dobó – Luke Humphries végül kikapott Dave Chisnall-től.
Tavaly olyan klasszisok érkeztek még a magyar fővárosba többek között, mint a skót Peter Wright, az ír Gerwyn Price, a holland Michael van Gerwen, vagy az angol Michael Smith.
Takács Péter szerint a sportág népszerűsége itthon továbbra is felszálló ágban van. „Ne feledjük, hogy Magyarországon korábban csak az év végi darts-vb volt az egyetlen verseny, amely képernyő elé ültette az embereket. Mára már rangos versenysorozatokat láthatunk heti szinten a sportcsatornákon. A darts iránti rajongás pedig egyre jobban érzékelhető. Az idén lesz a IV. Hungarian Darts Trophy, amelyet megszervezünk. Az előző három esetében pedig azt láttuk, hogy évről évre több szurkolót vonzottak a világsztárok. A PDC szabálymódosítása minden bizonnyal nem csak a ’nagyágyúk’ számára, hanem a nézőkére is hatással lesz majd” – mondta lapunknak a Darts Event ügyvezetője.
Szerző: Bányász Árpád
Szólj hozzá