Keresés
Close this search box.

A Honvédban folytatja a világbajnok Molnár Péter

blank

A Budapesti Honvédban folytatja pályafutását Molnár Péter, aki augusztusban világbajnoki címet szerzett párostársával, Tótka Sándorral a kajak kettesek 200 méteres számában.

A fővárosi klub szerdai közleményében emlékeztet arra, hogy a magyar duó kuriózumszőmba menő módon szerezte meg az első helyet Milánóban. Elsőre visszalőtték a rajtot, de ezt nem mindenki hallotta, s a távot több egység teljes erőből végiglapátolta, majd egy órával később újra megrendezték a döntőt. Mindkétszer Molnár és Tótka nyert, a második győzelem már a vb-címet is jelentette.

A 29 éves Molnár Péter Tiszaújvárosból igazolt a Honvédhoz, szerződése 2016 végéig szól. A közlemény alapján az idei célja az, hogy kiharcolja az olimpiai részvétel jogát, majd megőrizze a világelsőséget, azaz aranyat nyerjen a riói ötkarikás játékokon.

Fotó: kajak.hu

 

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top