Keresés
Close this search box.
hüttner csaba

A szegedi viadalra 53 ország jelezte részvételét

Kajak-kenuban az idei év első nemzetközi eseménye az egy hónap múlva kezdődő világkupa szegedi állomása lesz, amelyre 53 ország jelezte részvételi szándékát.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a május 11. és 14. között a Maty-éren sorra kerülő versenynek mind a gyorsasági, mind a para szakágban kulcsfontosságú szerepe lesz a duisburgi kvótaszerző világbajnokságra való felkészülésben.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondta, jól sikerültek a melegvízi edzőtáborok, csapatot viszont csak közvetlenül a viadal előtt hirdet, mivel a világkupa előtti hétvégén – szintén Szegeden – rendezik az első válogatóversenyt.

Kenuban, illetve férfi kajakban csak a válogató után fog kialakulni a világkupán résztvevő csapat. Női kajakban elsősorban az utánpótlásra számítunk, mivel ebben a szakágban csak a világkupa után, Szolnokon lesz az első válogató, így például két olimpiai bajnokunk, Csipes Tamara és Hadvina-Bodonyi Dóra is ekkor térnek majd vissza” – idézte az MKKSZ a szakvezetőt, aki szerint az „egyetlen fájó pont, hogy Hajdu Jonatán hosszú ideje küzd egy vírusos betegséggel, így az ő indulása erősen kérdéses„.

Hüttner az egyik fontos célnak a férfi kajaknégyes tesztelését nevezte, illetve elárulta, jelenlegi tervei szerint mind a 12 női és 12 férfi, plusz két mix számban is indul magyar hajó.

Para szakágban a vk-t nem előzi meg válogató, így Hajdu Botond szövetségi kapitány a tavalyi eredmények alapján állítja össze csapatát. A szakember ezúttal nem számíthat az utóbbi időben betegséggel és sérüléssel küzdő paralimpiai bajnok Kiss Péter Pálra.

Gyorsasági és para világkupát legutóbb 2021-ben rendeztek a Maty-éren. Szakács Bálint, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta: jól haladnak az előkészületek, a Nemzeti Sportügynökség támogatásának köszönhetően pedig megvalósul a déli zárógát zöldterületének murvázása is.

(Forrás: MTI)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top