Keresés
Close this search box.
42334

Száz nap múlva rajt Szegeden, elindult a jegyértékesítés a kajak-kenu Eb-re

Pontosan száz nappal a rajt előtt elindult a jegyértékesítés a június 12-16-án Szegeden sorra kerülő gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságra.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a párizsi olimpia, illetve paralimpia előtt ez lesz az utolsó nemzetközi verseny a sportágban, a SUP szakág számára pedig először rendeznek kontinensviadalt. Magyarország 22 év után ad ismét otthont kajak-kenu Eb-nek.

Javában zajlik a felkészülés, reméljük, hogy a szezon mérföldkövei a szurkolóknak is nagyon fontosak lesznek” – utalt Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, az MKKSZ elnöke arra, hogy májusban még olimpiai pótkvalifikációs verseny, világkupa és para világbajnokság helyszíne is lesz a Maty-éri pálya.

Az Eb-n a teljes magyar olimpiai csapat vízre száll majd, legfeljebb egy-két nyitott kérdés maradhat. A többi európai ország is főpróbaként tekint a viadalra az olimpia, illetve paralimpia előtt, mi pedig a kollégáimmal arra készülünk, hogy a megszokott magas színvonalon bonyolítsuk le a versenyt” – fogalmazott Schmidt Gábor.

A helyettes államtitkár hozzátette: a szeged2024.hu oldalon már elérhetőek a jegyek, amelyek között családi belépők is találhatók, emellett a szövetség is csatlakozik a Sportoló Nemzet Programhoz, ami azt jelenti, hogy aki kiváltja a kártyát, 30 százalékos kedvezménnyel juthat jegyhez.

Sok programmal készülünk, de a fő attrakció a magyar csapat lesz” – mondta az MKKSZ elnöke.

Az Eb döntőit az M4 Sport élőben közvetíti majd.

Boros Gergely szakmai igazgató beszámolt a téli alapozásról, mint mondta, mindenki a terveknek megfelelően készült, jelenleg pedig a legtöbb válogatott versenyző meleg égövi edzőtáborban – a Dél-afrikai Köztársaságban, Portugáliában, Spanyolországban és Törökországban – hangol a szezonra. A gyorsasági szakágban 15, a para számokban pedig 4 kvótát szerzett eddig Magyarország, előbbiben még 3 indulási jog gyűjthető, s utóbbiban is reménykednek még 2-3 kvótában. Az Európa-bajnokság után közel nyolc hét lesz a párizsi felékészülésre, s ahogy a szakmai igazgató fogalmazott, bíznak a sikeres szezonban.

A sajtótájékoztatón ott volt az olimpiai, világ– és Európa-bajnok kajakos, Hadvina Dóra is, aki elárulta, hogy kislánya születése után a tavalyi, visszatérő szezonjában fizikálisan és mentálisan is akadtak gondjai, de ősz óta már újra úgy érzi, hogy helye van a válogatottban. Hozzátette: elsősorban egyesben szeretne jól teljesíteni az idény során és nem akar magára terheket tenni. Idén az olimpia van a fókuszban, de szeretne az Eb-n is versenyezni, hazai közönség előtt – mondta.

A paralimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Varga Katalin úgy nyilatkozott, jól halad a felkészülése és azon dolgozik, hogy két brit riválisát minél jobban megközelítse, vagy meg is előzze. Úgy fogalmazott: akkor lenne elégedett a szezon végén, ha a tokiói helyezéséhez képest javítani tudna.

Tóth Dávid, a SUP szakág vezetőedzője arról beszélt, hogy a magyar versenyzők számára hatalmas lehetőség lesz a kontinensviadal, s a felnőtt számok mellett ifjúsági és masters futamokat is rendeznek majd, sőt, a nyílt versenyre bárki benevezhet és átélheti egy nagy viadal atmoszféráját. Felidézte, hogy a tavalyi Balaton-átevezésen 8-900-an teljesítették SUP-pal a távot, s az országos bajnokság mezőnye is jelentősen szélesedett 2022-höz képest. Ez is azt mutatja, hogy szakág az elmúlt években hihetetlen fejlődésen ment keresztül, népszerűsége világszerte folyamatosan növekszik – tette hozzá.

A hazai versenyszezon a május eleji első válogatóval veszi kezdetét.

A hazai menetrend:
május 1-2.: válogatóverseny, Szolnok
május 8-12.: olimpiai pótkvalifikációs világkupa és para világbajnokság, Szeged
június 5-7.: válogatóverseny, Szeged
június 13-16.: gyorsasági, para és SUP Európa-bajnokság, Szeged

(Forrás: MTI, nyitókép: freepik)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top