Keresés
Close this search box.
puppnoemi

Testvérével együtt lenne ott az olimpián Pupp Noémi

Pupp Noémi Európa-bajnok kajakos Csipes Ferenc csapatában készül az idei szezonra és a legfőbb célja, hogy bekerüljön a négyesbe. A távolabbi jövőt illetően pedig motiválja az is, hogy Párizsban testvérével, a Tokióban ötödik dzsúdóssal, Pupp Rékával együtt vegyen részt az olimpián.

A 24 éves versenyző az elmúlt hetekben Dunavarsányban töltötte a mindennapjait, hamarosan pedig a Dél-afrikai Köztársaságba utazik, egy négyhetes edzőtáborba. Bár még csak néhány napja, hogy elkezdte a vízi edzéseket, az első benyomásai pozitívak.

Ahhoz képest, hogy még csak három-négy alkalommal voltunk vízen, elég jó érzésem van. Jólesik a kajakozás, különösen azért, mert Feri mindig megtalálja azt az időpontot, amikor jól lehet kajakozni. Nincsenek kőbe vésett időpontok, hogy mikor szállunk vízre, úgy időzítjük az edzéseket, hogy amikor süt a nap és nem fúj a szél, akkor megyünk” – idézte a magyar szövetség honlapja Pupp Noémit.

Csipes Ferenc mesteredző csoportjában ott van az egy év szünet után visszatérő, kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamara, a kétszeres világbajnok Gazsó Alida Dóra, valamint a felnőtt mezőnybe tavaly berobbanó ifjúsági világbajnok, Fojt Sára is.

Nagyon jó csapatot alkotunk annak ellenére, hogy mindenki más karakter, más egyéniség. Próbáljuk összetartani a csapatot, és Dél-Afrikában is igyekszünk közös programokat szervezni, hogy ne fásuljunk bele a munkába. Tamitól egyébként mindhárman sokat tudunk tanulni, nemcsak a sportpályafutását tekintve, hanem a hétköznapokban is” – fogalmazott Pupp Noémi.

Az Atomerőmű SE versenyzője tavaly megszerezte első felnőtt nemzetközi aranyérmét, a müncheni multisport Európa-bajnokságon győzött K-1 1000 méteren. Párosban ugyanitt negyedik lett 500 méteren Fojt Sárával, míg a halifaxi világbajnokságon a négyessel hatodikként zárt. Idén az elsődleges célja, hogy bekerüljön a négyesbe, de tudja, hogy nem lesz könnyebb dolga, mint egy éve.

Ha bekerülnék a négyesbe, az már nagy dolog lenne, már csak azért is, mert Tami és Bodonyi Dóri is visszatér. Biztos nehéz lesz bekerülni az egységbe, hiszen ez egy elég stabil szám a lányoknál, és amellett sem mehetünk el, hogy ehhez egyesben is nagyon jól kell menni. Ami a párost illeti, négy lány van a csoportunkban, és mind a négyen bizonyítottunk már. Lehet, hogy csapaton belül oldjuk meg a párosokat, de ez majd csak az edzőtábor után fog körvonalazódni” – mondta.

A Pupp-családban nem Noémi az egyetlen élsportoló. Testvére, Pupp Réka Európa-bajnoki bronzérmes cselgáncsozó, a tokiói olimpián 52 kilogrammban az ötödik helyen végzett. A testvérpár szoros kapcsolatot ápol egymással, és akár az is lehetséges, hogy a 2024-es párizsi játékokon mindketten ott legyenek.

Ritkán beszélünk ilyenekről Rékával. Ő se szeret kimondani ilyen nagy célokat, de mindkettőnknek az olimpia az álma, és szeretnénk, hogy a másik jól teljesítsen. Bármiben támaszkodhatunk egymásra az élet minden területén, nem is feltétlenül kell kommunikálnunk ahhoz, hogy átérezzük a másik helyzetét. Nekem az is nagy motivációt ad, ha látom, hogy ő mit csinál” – mondta Pupp Noémi, aki szombaton utazik a dél-afrikai edzőtáborba.

(Forrás és nyitókép: MTI)

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top