Keresés
Close this search box.

Domborművet kapott Galla Ferenc

blank

Felavatták Galla Ferenc domborművét a Testnevelési Egyetem (TF) róla elnevezett küzdősport-terme mellett hétfőn.

Az intézmény korábbi tanára csütörtökön ünnepli 88. születésnapját, ennek apropóján került sor az alkotás avatóünnepségére az idős sportember jelenlétében – írja az MTI. Mocsai Lajos, a TF rektora beszédében elmondta, a mesteredző két olimpián vett részt a birkózóválogatott felkészítésében, emellett a szakemberképzésben bevezetett találmányai szabadalmakká váltak. „Nemcsak a küzdősportokban, hanem más területeken is maradandót alkotott az intézményben töltött 43 éve alatt. Az első és utolsó munkahelye is a TF volt” – méltatta az egykori tanárt Mocsai Lajos. Kiemelte, eleganciája, fizikai ereje mindig tiszteletet keltett a diákokban, ő maga ugyanakkor mindig szeretettel viszonyult a tanulókhoz, akik ennek köszönhetően szinte kivétel nélkül megszerették a cselgáncsot. Tóth László, a Magyar Cselgáncs Szövetség elnöke elmondta, büszke arra, hogy együtt dolgozhatott Galla Ferenccel, akit  nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi dzsúdósport egyik úttörőjének is nevezett. „Feri bácsi egységet kovácsolt a küzdősportok családjában, ez a szemlélet mind a mai napig követendő példa” – tette hozzá az elnök. Galla Ferenc 1953 és 1996 között tanított a Testnevelési Egyetemen.

A szerzőről

Szólj hozzá

Kapcsolódó bejegyzések

Scroll to Top