Különleges évet ünnepel idén a Magyar Sumo Szakszövetség, amely fennállásának 30. évfordulóját ünnepli. Ennek kapcsán még nagyobb figyelem irányul a sportágra, hiszen Magyarország ad otthont a 2025-ös szumó Európa-bajnokságnak. A rangos esemény helyszíne Szigetszentmiklós lesz május 23. és 25. között, ahol a felnőttek mellett az U21-es és az U23-as versenyzők is megmérettetnek.
Ancsin László szerint a hazai közönség egy rendkívül erős Európa-bajnokságra számíthat.
„A hazai indulók számára kiemelten fontos ez a kontinensbajnokság, hiszen a magyar szumó az elmúlt években komoly sikereket ért el az Európa-bajnokságokon. Most pedig itthon, a saját közönség előtt lehet bizonyítani. Immár 30 éve törekszik a sportágunk arra, hogy minél többen megismerjék a szumót. A szövetség reményei szerint a jubileumi év és az Európa-bajnokság tovább növeli majd a sport iránti érdeklődést Magyarországon. A magyar válogatott összetétele március végén válik véglegessé, három válogatóverseny alapján” – mondta a nemrég Leyrer Richárd-díjjal kitüntetett sportvezető.

30 éves a Magyar Sumo Szakszövetség
- Címkék: szumó
A szerzőről

Sportime
Kapcsolódó bejegyzések

Úszás
Gyárfás Tamás: Hosszú Katinkára és Kiss Lászlóra is szükség van
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint a
2016.01.07. Nincs hozzászólás

Világjátékok
Már az első napon tarolhatnak a magyarok
A wroclawi Világjátékokon akár már az első versenynapon magyar győzelem
2017.07.19. Nincs hozzászólás
Aktuális lapszámunk
Címkék
asztalitenisz (131) atlétika (158) autosport (127) Babos Tímea (240) Bajnokok Ligája (168) Birkózás (144) Bécs (215) egészség (533) Európabajnokság (173) ferrari (139) forma 1 (1173) Futball (763) futás (328) Hosszú Katinka (186) hungaroring (181) Jégkorong (148) kajakkenu (138) karate (170) kickbox (207) kosárlabda (168) kézilabda (448) küzdősportok (128) Lewis Hamilton (168) magyar labdarúgóválogatott (148) Mercedes (245) motorsport (153) Opel Dakar Team (132) Rendezvény (145) rio 2016 (373) sport (438) Sportime Magazin (128) szabadidősport (344) Szalay Balázs (126) tenisz (416) táplálkozás (156) utazás (135) Video (247) világbajnokság (165) Világkupa (129) vitorlázás (224) vívás (174) vízilabda (197) Érdi Mária (132) életmód (420) úszás (367)
Szólj hozzá