Kick-boxban Magyarország nagyhatalomnak számít a tatamis szabályrendszerekben. A Küzdősportok Világjátékán négy érmet szereztek legjobbjaink pointfightingban, ezek közül egy Kondár Anna nevéhez fűződik. A nők 70 kilogrammos súlycsoportjában – akárcsak a nyári Európa Játékokon – Rijádban harmadik lett. Ez a bronz több szempontból is emlékezetes. Egyrészt egy tízszeres világbajnok gyűjtötte be ezt a medáliát (itt jeleznénk: nem sok van belőlük, szám szerint Annán kívül még egy, őt Mórádi Zsoltnak hívják), másrészt lehet, hogy az a maroknyi szurkoló tábor, amely ott buzdította a magyarokat a lelátón, utoljára látta küzdeni Kondár Annát.
–Az utolsó szaúdi meccsed utáni flash-interjú során nem voltál teljesen elégedett. Mikor kezdted pozitívabban látni ezt a bronzot?
–Nyilván ahogy telik az idő, egyre jobban megbékél az ember a helyzetével, az eredményével, de sajnos engem egy sérülés is hátráltatott. Az első ellenfelemtől kaptam egy olyan rúgást, ami sajnos komolyabb sérülésnek bizonyult. Akkor kaptam egy fagyasztást, hoztam a meccset. Aztán később kiderült, hogy Rijád után a világbajnokságot is ki kellett hagynom az izomsérülés miatt, és nem biztos, hogy versenyszinten folytatni szeretném, miután rendeződik az egészségügyi problémám.
-Ez akkor azt is jelentheti, hogy Kondár Annát tatamin világversenyen Rijádban láttuk utoljára?
–Egyre valószínűbb. 27 edzéssel és versenyekkel eltöltött év, valamint tíz világbajnoki címmel a hátam mögött, már nem úgy regenerálódnak az izmok, ízületek, mint sportkarrierem elején.
-Visszatérve a rijádi játékokhoz, milyennek láttad a hangulatát?
–Színvonalas viadalt rendeztek a szaúdiak. A mi sportágunkban – nem túlzás – csak a legjobbak léphettek küzdőtérre. Sajnos nem sikerült nekem a végső győzelemig elmenni, de a mi kis közösségünk ezúttal is jelesre vizsgázott összetartásból. Ebből a szempontból imádtam minden pillanatát. Szurkolni a többieknek, és végül a négy magyar induló négy éremmel zárt.
-Ráadásul magyarként küzdeni nem egyszerű ebben a sportágban, hiszen itt mindenki titeket akar legyőzni. A magyar virtus kick-box-ban annyira kiteljesedett, hogy megkockáztatom, más nemzet versenyzőinek, szakvezetőinek helyenként ez csípi a szemét.
–Olyan hagyományaink vannak, hogy itt nem lehet félgőzzel küzdeni. Az ellenfeleink mindig esélyesként tekintenek a magyar versenyzőkre, jobban készülnek ránk, ezért nekünk is folyamatosan versenyről versenyre fejlődnünk kell. A világversenyekről rendre sok érmet viszünk haza, mindig az éremtábla elején szerepelünk. A nagy menetelésnek egy kiemelkedő állomása volt például a 2008-as Eb, amikor a 15 súlycsoportban 13 magyar győzelem volt, de végül most, Szaúd-Arábiában is jók voltak a mutatóink, hiszen a súlycsoportok felének eredményhirdetésekor magyar himnusz szólt.
-Mitől tud mindig megújulni, és eredményesen szerepelni a csepeli kick-box csapat?
–Király István Csepelen annó nagyon jó alapokat rakott le és a legmegfelelőbb embernek tudta átadni a stafétát. Király István után Jároszkievicz Krisztián lett a csapatunk edzője, vele készültünk a Világjátékokra is. Krisztián szakmai tudása, felkészültsége kimagasló. Azt hiszem a sportágunk ereje a hagyományainkban van. Mint egy nagy család, úgy működünk. Ez köszönt vissza a Küzdősportok Világjátékán is. Csak egy adalék arra, hogy amikor kisiskolások voltunk, milyen gonddal nevelt minket Király István. Az ellenőrzőket, a bizonyítványokat nemcsak otthon, hanem nála az edzésen is be kellett mutatni. És aki nem jól tanult, az nem versenyezhetett. Mi nem csupán sportoltunk. Mi közben tanultunk, és mindig a jobbra törekedtünk. Innen jöhet a megújulási hajlam…
Szólj hozzá