Habár egyre elfogadóbb és nyitottabb világban élünk, azonban még mindig furcsa szemekkel néznek az olyan hölgyekre, akik a küzdősportban találják meg a lelki békéjüket. Emelie Lindqvist ezen hölgyek közé tartozik – Svédországban élő kolléganőnk az útkeresésről és thai boksz szépségeiről faggatta a személyi edzőként is tevékenykedő sportolónőt. (Cikkünk eredetileg a Sportime Magazin 2021/4. számában jelent meg.)
-Mikor és miért kezdted el a küzdősportokat? Melyik a kedvenced?
-Először 2014-ben vetettem bele magam, mert a férjem Afganisztánba ment és valamivel el kellett foglalnom magam. Mindig ideges és stresszes voltam, még kiütéseim is voltak a sok stressz miatt. Igazából már gyerekkorom óta vonzott, az olyan színészek, mint Bruce Lee vagy Jackie Chan, megszerettették velem a küzdősportokat. Akkoriban mindig azt gondoltam, hogy bárcsak fiú lennék, ők sokkal menőbb dolgokat csinálhatnak, lányként meg nem harcolhatsz, így csak az unalmas dolgok maradnak neked.
-A thai box sokak szemében egyet jelent az agresszióval.
-Pedig nincs így. (nevet) Számomra ez egyfajta mentális béke is egyben. Egy hely, ahol minden békés és csendes, és végre a jelenben tudok lenni.
-Emlékszel az első alkalomra, amikor átlépted az edzőterem küszöbét?
-Igen, egy szombati nap volt. Nagyon izgultam, mert nem tudtam, hogy mire is számítsak, és egy kicsit unalmas is volt, mert nagyon alap mozdulatokat mutattak be, de így is elég menő volt. (nevet) Szóval úgy döntöttem, hogy adok ennek egy esélyt.
-Mit gondolsz, szerinted bárki kipróbálhatja a küzdősportokat?
-Persze, abban az esetben, ha már nem erőszakként, hanem edzésként tekint rá a delikvens. Bárki, aki ezt csinálja, egyetért ebben – ez a sport a kitartásról, a kondícióról, az erőről szól, de mindemellett mentálisan is erősít.
-Mi a legnagyobb kihívás nőként egy bokszklubban?
-Az, hogy komolyan vegyenek. Sokan azt hiszik, hogy menő dolog ezt nőként kipróbálni, de először igazából nem tekintenek rád harcosként, aki ezt meg tudja csinálni. Ez attól is függ, hogy az adott teremnek milyen kultúrája van. Előfordult velem, hogy próbáltak flörtölni velem, nem tiszteltek, vagy éppen tárgyként kezeltek. Ezek azonban inkább a kezdő szinten jellemzők, ahogy haladsz felfelé, úgy lesznek könnyebbek ezek a dolgok, a többieket is jobban ismered már és az emberek nagy része tisztel, harcosként tekint rád – ekkor már a nemek közötti határvonalak is elmosódnak.
-Mikor lettél személyi edző? Ezen a téren milyen céljaid vannak?
-Amikor átmentem egy másik edzőterembe, akkor az első órám MMA lett volna Shoebbel, azonban csak mi ketten voltunk ott, senki más nem jelent meg. Elég kínos volt az egész szituáció, azonban jól mentek a dolgok és azóta is barátok vagyunk. Ekkor találkoztam az edzőterem tulajdonosával, aki egyszerűen csak köszönt és megkérdezte, hogy szeretnék-e edző lenni. Visszakérdeztem, hogy mi? (nevet) Mondtam neki, hogy ez az első alkalmam itt, csak próbaórára jöttem és még nem is láttál edzeni. Kiderült, hogy komolyan gondolta a kérdést és a lehető legjobban alakult ez a helyzet. Feszült voltam, amikor végül tényleg edző lettem, nem is voltak igazán ambícióim ilyen téren, csak azt tudtam, hogy szeretnék valamit csinálni, amivel az embereknek segíthetek és a szemem előtt fejlődhetnek. Igazából szeretem látni azt, ahogyan az emberek tanulnak, kihozzák magukból a maximumot és elkezdenek hinni önmagukban, nő az önbizalmuk. Olyan 2018 körkényén váltam igazán jó edzővé. Az első tanítványom egy lány volt, aki odajött hozzám és megkérdezte, hogy személyi edző vagyok-e, mert nagyon tetszett neki, amit csináltam én meg elmondtam neki, hogy igen, most kezdtem.
Amiben szerintem más vagyok, mint a többi személyi edző, az az, hogy nagyon elkötelezett vagyok a tanulóim iránt, részt veszek a fejlődésükben. Tapasztalatból tudom, hogy mennyire frusztráló az, amikor hónapokon át nem tudod, hogy fejlődsz-e, vagy jól csinálod-e a gyakorlatokat. Én első körben azt tanítom meg a tanítványaimnak, hogyan csinálják megfelelően a gyakorlatokat, majd megtanítom nekik mindazt, amit én tanultam a korábbi mestereimtől, majd a saját módszereimet is bevetem. A technikát illetően nagyon precíz vagyok és figyelek a részletekre, éppen ezért mindig ideges vagyok, amikor új tanítvány érkezik hozzám, mivel senki se szereti azt hallani, hogy mit csinál rosszul, azonban úgy vettem észre, hogy ezt értékelik amúgy az emberek és rengeteget jelent ez a fejlődés szempontjából is. Számomra nagyon fontos az, hogy tudatosítsam a tanítványaimban azt, hogy teljesen rendben van az, ha bizonytalonok, félnek, és nem tudnak valamit megcsinálni, mert mindenki a nulláról kezdte. Ha azt hiszed, hogy tíz lépéssel előrébb vagy, akkor nem tudsz haladni, lépésről lépésre kell ezt tenni – ez pedig frusztráló egy pár ember számára. (nevet) Mindenki megtapasztalja ezt, de odajönnek hozzám, beszélünk erről, néha el is sírják magukat. Ez igazából attól is függ, hogy miket tapasztaltál az életed során, sok embert bántalmaztak, ezek a negatív élmények pedig blokkolhatják őket és stresszforrást is jelentenek, és amikor stresszelsz, akkor ösztönből menekülnél. A küzdősportok pedig ebben pont kihívást állítanak eléd, megtanulsz harcolni. A munkámból adódóan meg tudom őket érteni, megértem a félelmeiket és éppen ezért más módon tanítom őket, valamint tippeket adok arra, hogyan gondolkodjanak, a kezükbe adom a megfelelő eszközöket és szavakkal is biztatom őket.
-Szerinted mitől lesz jó edző valaki?
-A megfelelő tudás alap. Ezután jönnek az olyan fontos dolgok, mint a pedagógiai képességek, inspirálni és motiválni kell a tanítványokat, szóval a nyers technika ide nem elég. Nem szerencsés az sem, ha az edző egyből rárepül az emberekre, becézgeti őket és egyből kapcsolatot akar velük kiépíteni. Persze, megtanulni a tanítványok nevét személyesebbé teszi a dolgot, köszönni alapvető, valamint reális dolgokról beszélgetni – a fontos az, hogy nem szabad túlzásba esni. Én meg szoktam tervezni a gyakorlatokat és az órákat két héttel előre, elmondom, hogy min fogunk dolgozni és a gyakorlatok milyen célt szolgálnak, alap edzésekkel kezdünk, és azokra építkezünk. A kéthetes ciklus végén pedig harcban alkalmazzuk a tanultakat, így az emberek hasznosíthatják azokat – még akkor is, ha nem akarsz harcolni, megtanulhatod azt, hogyan működnek ezek a gyakorlatban.
-Le tudnád írni, hogy a küzdőportok gyakorlása pontosan milyen hatással van a mentális egészségre?
-Egy személyes példát hoznék erre. Amikor belecsöppentem a küzdősportok világába, akkor ki voltam égve, depressziósnak éreztem magam és nem találtam örömöt az életemben. Friss házas voltam akkoriban, életem legjobb korszakának kellett volna lennie, de nem volt az. Aztán elkezdtem… Igazából szerintem a sok edzés összefügg a hormonokkal, az endorfin- és a dopaminszinttel, és amikor elkezded, akkor egy adrenalin löketet ad. Minél többet edzettem, annál nagyobb lett az önbizalmam. Mindig törekedtem arra, hogy önazonos és magabiztos legyek, a küzdősportok pedig megadták az ehhez szükséges erőt és magabiztosságot. Erős lettem, nagyon erős. Amikor elkezdtem az edzőteremben az ellenfelemmel harcolni, akkor közben azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezeket a technikákat az életem más területein is alkalmazni. Ha mondjuk stresszes voltam a munkahelyen, akkor megálltam, vettem egy mély levegőt és megvizsgáltam az összes lehetséges lehetőségemet – csakúgy, mint a harc során. A küzdősport és a való élet párhuzamba állítható egymással, ez pedig nagyon meg tudja nyugtatni az embert, hiszen, ha ezt a „zen” pillanatot harc közben is meg tudod találni, akkor az életben sem lesz nehéz.
-Szóval egy teljesen más ember lettél tőle.
-Igen. Nagyon erős lett az önértékelésem, például számomra már egyáltalán nem számít az, ha valaki azt mondja, hogy ebben vagy abban rossz vagyok. Teljesen rendben van az, ha valamiben nem vagyok jó, senki sem tökéletes. Megvan a saját utam, a fejlődésem, ez nem az ő életük. Megtervezem magamnak a stratégiát, és működik. Nem számít az, ha valaki gyorsabban vagy jobban csinálja, mert ez az én utam.
Megjegyzés: Emelie Lindqvist aktív Instagram-felhasználó, akit érdekelnek a küzdősportok azok a @mrs.rawraw követhetik az útját és a mindennapjait
Szerző és fotó: Maryline Stein
Szólj hozzá